"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         thelemagick banner

         
 

 

Könyvtár

unicursal hexagram

Frater A.S.

Segítség azoknak,
akik újként akarnak elindulni
a Thelema és a Mágia útján


"Tégy amit akarsz lesz a Törvény egésze."

Azoknak szól ez a rövid írás, aki a Thelemával szeretne foglalkozni, ezen az úton kíván közelebb kerülni Igaz Akaratához és a megvilágosodáshoz, a Nagy Műhöz, a Summum Bonumhoz. Ennek segítése céljából szedtem össze a hat legfontosabb dolgot, ami elengedhetetlen az elinduláshoz. Mindazonáltal, azért hozzá kell tennem, hogy (a) ez így, ahogy itt szerepel nem hivatalos tananyag semmilyen szervezetnél és (b) ez a szuverén véleményem, az eddigi tapasztalataim és bizonyosságaimból kifolyólag. 

1. Tanulmányozza a Liber Al vel Legis Svb Figura CCXX-et, abból elsősorban az első fejezetet és lehetőség szerint a Liber XV-t is, ami a CCXX ritualizált változata.

2. A Thelemában a legfontosabb az Akarat. Az embernek legelőször meg kell ismernie igaz természetét és az ebből adódó „véges” akaratát, majd azt az egy akaratot kivitelezni. Ebben az a nehéz, hogy az emberben hiába él benne ez a bizonyos igaz és teljes való a lelke mélyén, általában olyannyira nem ismeri, mint egy olyan embert, akivel még életében nem találkozott, vagy akit csak látásból ismer. A Thelema szent szövegei rengeteg instrukcióval és gyakorlattal látják el az aspiránst és ezen szövegek nagy része szép lassan lefordításra kerül, de amint láttam sokan nem beszélnek idegen nyelvet és ez nagyon megnehezíti a dolgukat arról nem is beszélve, hogy a fordítások időigényesek. Addig, amíg ezek nem kerülnek lefordításra, tudok ajánlani egy nagyon egyszerű ámde sokkal izgalmasabb módszert, ami számomra bevált mielőtt a Thelemával megismerkedtem volna.

A kereső töltsön le egy asztrológiai szoftvert és keresse ki a születési idejéhez kapcsolható asztrológiai jellemzést. Jegyzetelje ki pozitív, semleges és negatív tulajdonságok szerint, majd végezzen el pszichológiai teszteket, amennyit jónak lát és vesse össze az eredményeket, vitassa meg önmagával, kritizálja a következtetéseket, majd pedig hagyja, hogy a gyakorlati tapasztalat elvetesse vagy megerősítse azokat. Erről vezessen naplót. Így kaphat arról a természetétől egy átfogó képet, amit meg kell ismernie. Minden jól felépített torony biztos alapokra kell, hogy épüljön. 

3. A harmadik legfontosabb dolog a Tisztaság. Ez elsősorban az aura tisztaságára utal. Ennek elvégzésének rengeteg módja van, a Pentagram Kisebb Űzőrituáléja (Lesser Banishing Ritual of the Pentagram (LBRP)) az egyik legjobb módszer, de nem kizárólagos és nem egyedüli. A tisztítást naponta legalább kétszer érdemes végezni folyamatosan. 

Az LBRP esetében minimum 3 éven keresztül ajánlott. Ez minden ceremoniális mágia egyik legalapvetőbb része. Az űzés és a tisztítás során mindenkinek saját felelőssége kristálytisztává és ellenállóvá változtatnia a saját auráját. Csak tiszta és erős alapra lehet építkezni.

4."Minden férfi és minden nő egy csillag." A Thelema egy szoláris kultusz, a beavatottjai a saját Univerzumuk "királyai", annak központjában helyezkednek el, ezért a Naphoz hasonlítanak. Ezért alapvető gyakorlat még a Liber Resh vel Helios svb Figura CC. Ez az egyik legegyszerűbb, de mégis legkomplexebb gyakorlata a Thelemának. Elsősorban kapcsolatba hozza a gyakorlót a Nap spirituális energiáival, kiegyenlíti az elemekhez kapcsolható csakrákat, de ezen kívül is szinte felsorolhatatlanul számos pozitív hatással bír az ember életére nézve. Ez is önmagában kevés, mint az előző kettő, de alapvető gyakorlat, mert magában hordoz egy bizonyos mintát is, aminek megértése alapvető fontosságú, ha az ember nem kíván a szociális életére nézve káros módon megőrülni a mágikus praxis során, de mint mondtam, túl komplex hatással bír ahhoz, hogy pár oldalon keresztül érdemben lehessen jellemezni.

5. Ha még eddig nem tette volna, tanuljon meg angolul. Minden szent szöveget, filozófiát az eredeti nyelven lehet a legkiválóbban megérteni. Más felől hiába dolgozunk egyre többen a fordításokon a fordítandó szövegek terjedelme is tremendális, de ettől függetlenül mindenkinek csak a hasznára válhat, ha beszél angolul. Az Új Eónban egyébként sincsenek mesterek a klasszikus értelembe véve. Minden gyakorló a saját erőfeszítéseinek gyümölcsét élvezheti csak és kizárólag továbbá pedig csak az elszántsága, bátorsága, kitartása és tapasztalatából eredő meggyőződése viszi közelebb a Misztikus Célhoz, A Bölcsek Kövéhez, a Summum Bonumhoz, az Igaz Bölcsességhez és Tökéletes Boldogsághoz.– Tehát alapvetően mindenhez az Életében.

6. Olvasson minél többet és terjessze ki az ismereteit, ahogy akarja és lehetőségei engedik. Ennél a pontnál nagyon jól jön egy világnyelv ismerete. A szellemi haszon minden téren haszon. Az Ember minél közelebb kerül a természetének megismeréséhez, egyre csak be fogja látni, hogy ideje elkezdenie behozni azon lemaradásait, amiket akkor mulasztott el, amikor még amazzal nem volt tisztában. Művelődni, széles látókörre szert tenni, a jövő megalapozását is jelenti.

L.V.X.

A Szfinx Négy Ereje segítsen mindenkit az Igaz Akaratának megtalálásában és a Nagy Mű bevégzésében.

A négy Erő pedig:
Tudni, Merni, Akarni, Hallgatni.

"Szerelem a Törvény, Szerelem az Akarat alatt."

 


Proof read and edited by Frater D.M.T. © Thelemagick.

Szöveg: Frater A.S. - Bahlasti Ompehda O.T.O. (Hungary, Anno Vi)

A szerző engedélyével publikálva. (Published with the permission of the author.)

[ LÁSD MÉG : » A mágikus Tűzről és az inspirációról ]

Thelema Sigil

VISSZA A KÖNYVTÁRHOZ

Thelema

 

         

thelemagick banner                         

 

Web Matrix

line

anthropology | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | thelemagick | philosophy | religion | spiritualism | poetry | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

line

Last updated: 21-12-2021