"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

library | education policy

   

Tarr Dániel

Oktatási Fehérkönyv

 

- The first Hungarian White Book on Education -

(Hungarian Ministry of Education)

2001.

Creative Commons License

Word formátumban [« word ]


[« vissza ]
[ előre »]

OKTATÁSI FEHÉRKÖNYV

Tartalom

Előszó

BEVEZETŐ

1. Az oktatás fejlesztési stratégiájának főbb elemei

2. Az oktatást érő gazdasági, társadalmi, technológiai kihívások

  • 1. Versenyképesség és innováció
  • 2. Az oktatás és a munka világa közötti kapcsolat erősítése
  • 3. A társadalmi kohézió problémái
  • 4. Az élet minősége és az emberi erőforrások fejlesztése
  • 5. Az Oktatási Fehérkönyv
  • » I. Versenyképesség és innováció

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés

    3. Jövőkép

    4. Teendők

    5. Célok

    » II. Foglalkoztatáspolitika és esélyteremtés

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés

    3. Jövőkép

    4. Teendők

    » III. Kultúra, indentitás és életminőség

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés

    3. Jövőkép

    4. Teendők

    » IV. Kommunikációs és információs technikák

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés

    3. Jövőkép

    4. Teendők

    » V. Az Élethosszig tartó tanulás

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés

    3. Jövőkép

    4. Teendők

    » VI. Átmenet

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés

    3. Jövőkép

    4. Teendők

    » VII. Finanszírozás

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés

    3. Jövőkép

    4. Teendők

    » VIII. Szabályozás és intézményrendszer

    (Nem készült el.)

    » IX. Minőségbiztosítás

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés

    3. Jövőkép

    4. Teendők

    5. Utószó

    + MS Word verison [« read it ]

     

    Oktatási Minisztérium 2001

    Want to know more?

    ENTER LIBRARY

    » visit the Library

    .

    Badacsonyi Ferenc és Tarr Dániel

    III. FEJEZET
    KULTÚRA, IDENTITÁS ÉS ÉLETMINŐSÉG

    Az oktatás szerepe az életminőség kialakításában

    TARTALOM

    1. Bevezetés

    2. Helyzetelemzés 3. Jövőkép 4. Teendők

    1. BEVEZETÉS

    1.1. Alapvető cél az emberi élet minőségének javítása

    Az oktatásról mindeddig sok szempontból úgy beszéltünk, mint olyan eszközről, amelynek segítségével a gazdasági fejlődés és a társadalmi kohézió nagyobb mértékét lehet elérni. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy mindennek célja az emberi élet minőségének javítása. Bár manapság hajlamosak vagyunk gazdasági mutatókkal illusztrálni az ország fejlődését, a jólét valóságos tükörképe sokkal inkább az emberi élet minőségének mérőszámaiban keresendő. Az iskolának el kell szakadnia a pusztán szaktárgyi tudást átadó szerepétől, és olyan funkciókat is el kell látnia, melyek képessé teszik az egyént egy tartalmas, hagyományos értékeket megőrző és új értékeket teremtő életre a 21. század változó világában.

    Teteje

    2. HELYZETELEMZÉS

    2.1. Az élet minősége és az emberben rejlő lehetőségek

    Az élet minőségéről beszélve nem lehet megkerülni azoknak az értékeknek a kérdését, amelyek általában az emberi életről való gondolkodásunkat orientálják. A társadalom egésze által osztott nézet, hogy az ember akkor él értékes életet, ha képes saját képességeit megismerni és fejleszteni, ha ennek alapján ki tudja bontakoztatni az önmagában rejlő lehetőségeket. Ha képes célokat kitűzni, ezek elérése érdekében energiáját mozgósítani és mindez örömmel tölti el. Ha fel tudja ismerni a másik emberben rejlő lehetőségeket, és képes örömet találni a másik emberrel való kapcsolatban. Ez az önmegvalósítás és kiteljesedés alapvető feltétele annak, hogy az egyént a megelégedés érzése töltse el, nagyobb dimenziókban gondolkodva pedig, hogy az egész társadalom egészségesen magabiztos legyen. E cél érdekében még sok a teendő, s az oktatás elsődleges intézménye kell, hogy legyen ennek a törekvésnek.

    Az ágazat stratégiájának céljairól, és az ezek megvalósítását szolgáló kormányzati eszközökről gondolkodva sem feledkezhetünk meg arról, hogy az oktatás alapvető feladata az autonóm személyiségekből álló, aktív és együttműködő társadalom fennmaradásának és jobbításának a biztosítása.

    Az oktatás stratégiájában emiatt meg kell jelennie egy új korszerű szemléletnek. Abból a kiindulópontból, hogy minden egyénben és közösségben olyan potenciál rejtőzik, amely az oktatás segítségével felébreszthető, és hogy ez egyúttal az oktatás egyik legfontosabb célja, az ágazati fejlesztési stratégia számára közvetlen következtetések adódnak. Az oktatásnak minden olyan helyen feladatai vannak, ahol emberi tehetség hever kihasználatlanul, vagy ahol az élet jobbá tételének a tudás és az emberi készségek fejlesztése, az emberi viselkedés alakítása az egyik feltétele. Ennek a szemléletnek nemcsak az ágazati stratégia és a helyi fejlesztési célok és eszközök megfogalmazásánál kell jelen lennie, hanem a mindennapi osztálytermi gyakorlatban, a pedagógusok képzésében és az oktatásban résztvevők közötti kapcsolatokban is. A tudástőke feltárása, a tudással való gazdálkodás „kultúrája” erősödjön.

    Teteje

    3. JÖVŐKÉP

    3.1. Alkalmazkodás a társadalmi változásokhoz

    Új szerepek, új feladatok jelentek meg az oktatás-nevelés terén. A fejlett ipari társadalmak számos olyan feltételt teremtettek, amelyek megváltoztatták az emberi élet kereteit és új emberi szerepek kialakulását hozták. Ilyen például a fogyasztói szerep, a médiával, tömegkommunikációval való napi kapcsolatunk viselkedésmintái, a térbeli mobilitás felgyorsulása, a környezettel, természettel való megváltozott viszonyunk adta új keretek, és a megnövekedett szabadidő felhasználásával kapcsolatos kérdések.

    Nyilvánvaló, hogy mindezek az új helyzetek és feltételek, továbbá az ezekben megjelenő emberi szerepek és viselkedésminták nagymértékben meghatározzák az egyének és a közösség életének minőségét. Nem közömbös sem a magunk, sem mások számára, hogy ezekben a szerepekben miképpen viselkedünk. Mivel e viselkedés az oktatás révén nagymértékben befolyásolható, az iskolák számos olyan új feladat elé kerülnek, melyeket a hagyományos feladatok mellett kell ellátniuk. Ezek a feladatok szokatlanságuk, a megszokott működést nemegyszer megzavaró voltuk és az alkalmazható pedagógiai eszközök gyakori kidolgozatlansága miatt az iskolákban általában nehezen honosodnak meg. Az ágazat fejlesztési stratégiájának ezekre az új feladatoknak kiemelt figyelmet kell szentelnie.

    3.2. Az iskola szerepének változása – a modern társadalmi szerepekre való felkészítés módszertana

    Az új társadalmi szerepekre való felkészülés során az OECD tagországaiban egyre többen kérdőjelezik meg az iskola hagyományos értelemben vett szerepét. Bár az iskolát változatlanul a tanulás és a szocializáció színhelyének tekintik, abban is egyre inkább egyetértenek, hogy például az új információs és kommunikációs technológiák feszegetik, bontogatják az iskola falait.

    Ezt a nézetet erősíti, hogy a modern társadalom, az életünk minőségét alapvetően meghatározó szerepeire való felkészítés nem képzelhető el kizárólag a hagyományos tanórai oktatás keretein belül, és különösen nem akkor, ha ez a frontális oktatás megszokott módszereivel történik. E szerepek megtanulása csakis valóságos helyzetekben vagy azokhoz hasonló pedagógiai helyzetekben lehetséges. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy itt elsősorban nem az iskolai idő elosztásáról van szó (azaz arról, hogy a rendelkezésre álló időnek mekkora hányadát teszik ki a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységek), hanem olyan új módszertani kultúra fejlesztéséről, amely képes gyümölcsözően hasznosítani az iskolán kívül spontán, vagy nem formális keretek között megszerzett tapasztalatokat, ismereteket.

    3.3. Az oktatás feladata: a társadalom együttműködő készségének fejlesztése

    Életünk minőségét alapvetően meghatározzák társas kapcsolataink. Elégedett és harmonikus emberek csak olyan társas környezetben képzelhetők el, amelyre a szolidaritás, az együttműködési képesség és hajlandóság, a bizalom és a kölcsönös egymásra figyelés jellemző. E társas kapcsolatok alakításában az oktatásnak meghatározó szerepe van. Nem túlzás azt megfogalmazni, hogy a XXI. század elején az egyik legjelentősebb és legnehezebb feladat, amely a magyar oktatásügy előtt áll nem más, minthogy miképpen segítheti elő a társadalom együttműködő készségének a fejlődését.

    Az együttműködő készség mértéke és a társadalmi viszonyok szorosan összefüggnek egymással. Több más célkitűzéshez hasonlóan a kooperatív készségek fejlesztésével kapcsolatban is érdemes kihangsúlyozni e feladat igen nagy szakmai és társadalmi bonyolultságát. A kooperativitás hiánya vagy gyengesége egy-egy társadalomban a történelmi tapasztalatok által formált viselkedésből fakad, és alapvetően összefügg a létező társadalmi viszonyokkal. Ennek megváltoztatása tehát természetes módon meghaladja az iskolák lehetőségeit. Továbbá a kooperatív képességek és hajlandóság fejlesztéséhez bonyolult pedagógiai eszközöket kell alkalmazni, és nem kis mértékben változtatni kell a tanulás intézményi környezetén. Ezeknek az eszközöknek a megtanulása és alkalmazása, illetve ezeknek az intézményi változásoknak a megvalósítása igen nagy energiákat igényel. A kooperativitás fejlesztésének a célját is csak ezeknek a nehézségeknek az ismeretében érdemes felvállalni és a szükséges lépéseket is e nehézségek tudatában kell megszervezni.

    3.4. Az iskola társadalmi – kulturális beágyazottsága

    Az oktatás közvetlen társadalmi és kulturális feladatai összetettek. Az oktatás nemcsak a különböző társadalmi csoportok közötti távolság mérséklése, a veszélyeztetett csoportok leszakadásának a megelőzése és a speciális igényűekre való fokozott odafigyelés révén szolgálja a társadalmi kohézió fenntartását, hanem közvetlen társadalmi és kulturális feladatai ellátásán keresztül is. Az oktatás fejlesztésére vonatkozó kormányzati stratégiának tehát a társadalmi kohézió fenntartásával és erősítésével kapcsolatos iskolai feladatok megfogalmazása során ezzel a dimenzióval is számolnia kell, azaz meg kell fogalmazni az ezzel kapcsolatos célokat és feladatokat, és ezekhez hozzá kell rendelni a megfelelő eszközöket.

    Teteje

    4. TEENDŐK

    4.1. A kultúra közös elemeinek meghatározása

    Az egyik legnehezebb oktatásügyi feladat mindig a kultúra azon közös elemeinek a meghatározása volt, amelyek elsajátítása mindenkitől elvárható. A nehézség nemcsak azzal függ össze, hogy ezen elemek a történelem során változnak és az emberi műveltség terjedelme bővül, hanem azzal is, hogy a különböző társadalmi csoportok a kultúrát eltérő módon határozzák meg és azt a társadalom nemcsak összekötőként, hanem a megkülönböztetés eszközeként is használja. E feladat nehézségét tovább növeli az a tény, hogy a közös nemzeti kultúra mellett, mely a modern oktatási rendszerek kialakulása óta meghatározó szerepet játszott az oktatás tartalmának a meghatározásában, növekvő jelentősége van részben a kultúra nemzetek feletti elemeinek, részben a különböző helyi, regionális vagy mindössze egy-egy társadalmi csoporthoz kapcsolható sajátos kulturális elemeknek.

    4.2. Együttműködő készség fejlesztése közösségekben

    Az együttműködő készség fejlesztése értelemszerűen csak közösségekben képzelhető el. Az oktatási rendszeren belül bátorítani kell ezért minden olyan tevékenységi formát, amely segítheti közösségek kialakulását és a kooperativitás fejlesztését. Ilyen hatása lehet minden olyan tevékenységnek, amely egy csoportot arra késztet, hogy valamilyen közös cél érdekében összefogjon. Természetes módon ilyen hatása lehet a sportnak. Mindent meg kell tenni tehát azért, hogy az oktatás domináns intézményi modellje ne az egymástól többé-kevésbé elszigetelt tanulók vagy hallgatók csoportja legyen, akik azért gyűlne össze, hogy meghallgassák tanáraikat, illetve tudásukról egyenként számot adjanak. Az iskolának az együttműködési képesség és hajlandóság fejlesztésére kell törekednie. Ehhez nagy segítséget nyújthatnak a sportolás és a csoportmunka adta lehetőségek, valamint a közös projektek.

    4.3. Az oktatás tartalmi fejlesztésének új területei

    A fejlett ipari társadalmak számos olyan feltételt teremtettek, amelyek megváltoztatták az emberi élet kereteit és új emberi szerepek kialakulását hozták. Az emberi élet mindennapjainak a korábbiaknál jóval nagyobb részében viselkedünk például fogyasztóként, azaz termékek között válogatunk, ezeket megvásároljuk és használjuk, majd eldobjuk. Az időnknek a korábbinál jóval nagyobb hányadát töltjük a tömegkommunikáció „fogyasztásával”, a média viselkedésünket is egyre inkább befolyásoló tényezővé válik. Az emberek a korábbiaknál jóval mozgékonyabbak, többet utaznak, a közlekedési feltételek a korábbiaknál sokkal inkább befolyásolják életünket, egyúttal a közlekedés az emberi élet számára az egyik legjelentősebb veszélyforrássá válik. A természeti környezetben az emberi cselekvés minden korábbinál nagyobb károkat képes okozni, életünk minőségét döntően meghatározza magunk és mások környezeti viselkedése: az a mód például, ahogyan hulladékainkkal bánunk, vagy ahogyan fogyasztóként a kínált termékek áradatból választunk, vásárolunk.

    A fentiek azt jelzik, hogy tartalmi fejlesztésben és általában az iskolafejlesztésben külön figyelmet kell szentelni az olyan területeknek, mint például a fogyasztói nevelés, médianevelés, a közlekedési és a környezeti nevelés, a szabadidő értelmes eltöltésére való nevelés. Ezeknek a területeknek egy részén már komoly fejlesztések történtek, így a feladat növekvő hányadát teszi ki az új módszerek elterjesztése. Újabb kihívást jelent ugyanakkor például a fogyasztói nevelés, ahol a feladat alapvető célja a saját szükségletekről és az ezt kielégítő termékekről racionálisan gondolkodni képes, a termékek minőségét és árát mérlegelni tudó, a reklám manipulatív hatása aló magát kivonni és a fogyasztói jogainak megvédésére képes ember nevelése.

    Ilyen a mozgóképkultúra és médianevelésterülete is, ahol elsősorban a mozgókép (film, televízió, videó, komputerjáték, internet) szövegértés képességének fejlesztése, az önálló és kritikus attitűd kialakítása és az audiovizuális média társadalmi szerepének, működési módjának tisztázása a cél, így ennek oktatása a személyiségfejlesztés alapvető eszköze. A diákoknak tisztába kell lenniük a nyomtatott és az elektronikus média megjelenési formáival, minden tanulónak fejlesztenie kell a médiaszövegekkel és médiaintézményekkel kapcsolatos kritikai szemléletét, vagyis képesnek kell lennie az analízisre és az értékelésre. A médiaismereti stúdiumok elsősorban a médiaintézményekre ható alapvető gazdasági, politikai és jogi, illetve a médiaszövegek befogadását, a közönségre hatással lévő tényezők tanulmányozását kell, hogy célozzák.

    A környezeti nevelésnek az életkori sajátosságoknak megfelelő módon az oktatás minden szintjén, valamennyi műveltségterületen meg kell jelennie. Az ember-természet viszonyának mai állapota a globális problémák egyre súlyosabb és fenyegetőbb jelenlétével jellemezhető. A legeredményesebb megoldást a teljes szemléletváltozás jelentheti, ahol az ember-környezet viszony az uralkodó viszony helyett megtalálja az értékek mentén megvalósítható harmóniát.

    A környezetinevelésterületén már eddig is jelentős lépések történtek. Érzékelhető, hogy a természeti környezet megóvása mellett egyre nagyobb figyelmet kapnak olyan kérdések, mint a hulladékokkal való gazdálkodás vagy a környezetbarát fogyasztói viselkedés elősegítése és egyéb, a gazdasági fejlődés fenntarthatóságát szolgáló elemek. A környezeti nevelés célja, hogy erősítse a társadalmi tudatosságot, főleg a döntési helyzetekben, s alapot teremtsen az egyének számára egy felvilágosult és aktív részvételen alapuló magatartás kialakítás a környezetvédelemben és a természeti erőforrások ésszerű és előrelátó felhasználásában. E célok elérése érdekében a környezeti nevelésnek különösen a következő irányelveket kell figyelembe vennie: a környezet az emberiség közös öröksége; a környezet minőségének megőrzése, fenntartása és javítása közös és egyéni kötelessége, az általános emberi egészségvédelem és ésszerűen szabad csak felhasználni; és minden egyes ember képes hozzájárulni a környezet védelméhez.

    Az egészséges életmódra való nevelésnek alapja az egészség érték voltának hangsúlyozása. Könnyen belátható mind egyéni, mind társadalmi vonatkozásban az az evidencia, hogy a legkifizetőbb befektetés mindkét esetben az egészség megőrzése, illetőleg a már ismert veszélyforrások kivédése, a prevenció. Magyarország esetében a szó szoros értelmében életbevágó kérdés a népesség egészségi állapota, annak romlása. A kedvezőtlen tendencia megállítása érdekében újragondolásra vár, hogy mi a feladata és milyen a hatékonysága a köznevelés intézményrendszerének az egészségnevelésben, az egészségre nevelésben. A kötelező iskoláztatás évei ugyanis egyedülálló lehetőségeket teremtenek arra, hogy a mindenkori belépő korosztályok hatékony formálásával majdan egészségesebb felnőtt generációk éljék az európai átlagéletkorhoz közelítve életüket. A prevenció mellett a másik kulcsfogalom a hatékonyság. A tanulók egészségfelfogását alapvetően négy összetevő alkotja: táplálkozás, mozgás, élvezeti szerek, környezet. Ezek azonban nem egyenlő mértékben járulnak hozzá az egészségfogalom meghatározásához, ugyanis e dimenziók egymás közötti bonyolult kapcsolatrendszere irányítja a serdülők egészséggel kapcsolatos választásait, döntéseit, és ennek alapján kristályosodik ki egészségértékük. A tanulók egészség-magatartásának formálásához az iskola valamennyi részvevőjét – pedagógust, diákot és szülőt – be kell vonni.

    A családi életre való nevelést, a családi élet fontosságát kell hangsúlyoznia az iskolának is. Épp a modern korban felmerülő új kihívások közt segít eligazodni, stabil értékrendszert nyújtani a család intézménye. A biztos háttér szilárd támaszt ad egész életünk során, segít felülkerekedni a mindennapi nehézségeken. Közösségkovácsoló ereje megkérdőjelezhetetlen. Egy gyermek a családban tanulja meg a társas érintkezés formáit, a közösséghez tartozás élményét és eme szerepeket a családtól az iskola sem képes átvállalni. Az iskolának épp ezért fontos feladata a családi életre való nevelés.

    A kábítószer-függőség megelőzésekorunk nagy kihívásai közé tartozik. A magyar társadalom számára az 1990-es évek elejétől kezdődően egyre fokozottabb, megoldásra váró kérdésként jelenik meg a droghasználat és kábítószer-függőség problémája. A megoldást az is nehezíti, hogy az Európai Unión belül sem alakult ki egységes álláspont a probléma kezelésére – vita folyik például a prevenció és rehabilitáció módszereiről, a lágy és kemény drogok szétválasztásáról, a használat és tiltás mértékéről.

    A magyar drogpolitikát a droghasználattal szembeni merev elzárkózás jellemzi, és a jelenlegi tiltáson alapuló törvénykezések és pontatlan tájékoztatáson alapuló prevenciós módszerek nem bizonyulnak hatékonynak. Ezért a magyar drogpolitikának nyitnia kell az európai dialógus irányába, és be kell kapcsolódnia a kábítószer-függőség megelőzését szolgáló folyamatokba.

    A droghasználat és kábítószer-függőség kérdését nem a merev elzárkózáson alapuló tiltás, hanem a pontos tájékoztatáson alapuló prevenció irányából kell megközelíteni. Mivel e probléma az egyre fiatalabb korosztályt is érinti, a teljes közoktatásra kiterjedő, átfogó program kidolgozására van szükség. A közoktatásba be kell vezetni az „állampolgári ismereteket”, melynek részeként a droghasználat és kábítószer-függőség témája is kiemelt szerephez kell hogy jusson. Kellő szakmai háttérrel rendelkező szaktanárok, szakpszichológusok és szociális munkások bevonásával a diákokat még időben megfelelő tájékoztatásban kell részesíteni a droghasználat veszélyeit illetően.

    Ezzel párhuzamosan fokozottabban kell támogatni a drogkérdéssel kapcsolatos főiskolai-, egyetemi szakokat, hogy kellő számú szakpszichológus, szaktanár és szociális munkás álljon rendelkezésre az egyre nagyobb társadalmi problémát jelentő helyzet kezeléséhez.

    A művészet oktatásában tartalmi megújításra kell törekedni. A művészet oktatásának a művészettörténet elméleti oktatásán túl az önkifejezés a készségfejlesztés és a kreativitás felszínre hozásának színterévé kell válnia. Általános nevelési céljai a kreativitás, a problémafelismerő és –megoldó képesség, a képzelet, a képi gondolkodás, az ízlés, a nyitottság, az empátia, az érzelmi élet gazdagítása. A művészeti nevelés értékközvetítő, értékteremtő, egyben személyiségformáló szerepet tölt be, jelentősen hozzájárul a kultúra értékeit becsülő, környezettudatos magatartás formálásához. A diákok észlelési nyitottságát, érzékenységét, a vizuális élmények, esztétikai hatások iránti érdeklődését a változatos alkotói tevékenységek motiválják. Arra kell törekedni, hogy a tanulók minél nagyobb része legyen képes produktívan és nem reproduktív módon létrehozni alkotásokat. Ezáltal a művészet oktatás elsődleges céljának a  gyerekekben szunnyadó kreatív képességek kibontakoztatása kell, hogy legyen.

    Az iskolai tánc- és a drámaoktatásnak sem az elméleti ismeretek tanítását kell a középpontba helyeznie, hanem a drámajáték eszköztárának és a különböző színházi nyelvek elemeinek megtapasztalását a tanulók saját tevékenységén keresztül. Ez természetesen nem az elméleti ismeretek figyelmen kívül hagyását jelenti; mindössze arról van szó, hogy az elmélet minden esetben a gyakorlati tevékenység eredményeképpen, az így szerzett tapasztalatokból leszűrve jelenjék meg. Az egyes drámai és színházi konvenciók megismerése és használata ezért tanár és tanuló számára egyaránt azzal a haszonnal is jár, hogy a nehezen megfogalmazható (vagy épp formálódó) gondolatok és érzelmek kifejezésére, illetve a meglévő ismeretek gyakorlati ellenőrzésére teremt lehetőséget.

    A 21. század gyorsan változó világa komoly kihívást jelent a tradicionális erkölcsi értékek számára. A mobilitásból adódóan a hagyományos családi intézmények felbomlása, a kulturális-, vallási keveredés, a globalizálódás és a merkantilista etika széleskörű elterjedése, komoly értékválságot idéz elő a társadalom minden szintjén. Ezért kiemelten fontos, hogy az oktatás felvállalja a hagyományos erkölcsi értékek érvényesítését. Ki kell dolgozni az erkölcsnevelés, etika oktatás kereteit, melyet vagy önálló tárgyként, vagy a vallásoktatással összekapcsolva be kell vezetni a közoktatásba.

    Az etika tárgyának az embertársaink és környezetünk iránti kölcsönös megbecsülésre kell építenie, és az olyan alapvető erkölcsi tételeket kell a középpontba állítania, mint a becsületesség; az erőszak különböző formái elleni fellépés; mások segítése és a szociális érzékenység; a szülők és öregek iránti törődés és tisztelet, stb. Továbbá hangsúlyosan kell megjeleníteni az állatvilág és a természeti környezet tiszteletének és megmentésének fontosságát – meríteni kell a környezetvédelem, az ökológia és humán-ökológia tudományából.

                A 21. század gyorsan változó értékvilágának tükrében a vallásoktatásnak újra nagyobb szerepet kell kapnia. A megnövekedett információs tudás, a kultúrák keveredése és a globalizálódás relatív értéket rendel minden tudásnak – ami ma igaznak tűnik, tíz év távlatából érvényét veszti, ami egy európainak abszolút értékű, egy ázsiainak értelmetlen. Ez hosszú távon az egyén elbizonytalanodásához, szekularizációjához, végül társadalmi elidegenedéséhez vezethet, amely a társadalom egészének koherenciáját és értékrendjét veszélyezteti. A nyugati társadalmakban egyre nagyobb számban megjelenő antiszociális csoportok előre jelzik ennek a problémának a súlyosságát.

    A vallás a legtöbb ember életében egy olyan ősi hagyományt jelenít meg, melynek értékrendje látszólag változatlan, örökérvényű és transzcendentális eredetű. Ezért a vallás képes kompenzálni azokat a relatív értékrendből származó konfliktusokat, amelyekkel a modern nyugati társadalmakban felnövő embernek szembe kell néznie. A vallásoktatás jelentősége egy olyan abszolút, pozitív értékrend kialakítása, amely végső orientációs pontként egy életen át képes átsegíteni az embert bizonytalan világunk buktatóin.

    A középiskolai vallásoktatás azonban nem szorítkozhat kizárólag a történelmi egyházak dogmatikájára – a vallási tolerancia eszméjére kell építkezni. Amint más tudományágak és tantárgyak esetében is érvényesíteni kell az arról a tudásról alkotott képünk folyamatosan változó, fejlődő voltát, hiba lenne a vallásoktatásban bármelyik vallás tanításait abszolút értékben feltűntetni – az egyre különböző kulturális összetételű iskolákban ez nem is lenne kivitelezhető vagy etikus. A középiskolai vallásoktatást az összehasonlító vallásfilozófiára kell alapozni, amely rámutat a történelmi egyházak tanításaiban rejlő azonos gondolatokra és morális értékekre, ezáltal képes felmutatni egy abszolút, pozitív, globális értékrendet.

    Ezzel párhuzamosan fokozottabban kell segíteni az egyházi főiskolák működését, hogy megnövekedjen a vallásfilozófiában jártas szakemberek száma, akik az élet számos területén segíthetik az embereket egy egészséges lelkületű társadalomban való élet kialakításában.

    A nemzetközi határok átjárhatóságával, valamint a számítógépes forradalomnak köszönhetően eddig soha nem látott mértékben nyílt meg a világ a fiatalok számára. Az oktatásnak lépést kell tartania ezekkel a változásokkal, melyek ugyanakkor nagy segítségére lehetnek a multikulturális oktatásnakcéljai elérésében. Ezek a célok, feladatok egyre sürgetőbbek. A multikulturális oktatásnak is nagy hasznára válik az idegen nyelvek ismerete, mivel nagyban megkönnyíti a más országok népeivel való kommunikációt, ami a kölcsönös megismerés egyik legfontosabb módja.  

    Az európai integráció tükrében és „az egyének szabad áramlása” politikájának következményeképpen Magyarországnak fel kell készülnie a különböző kultúrákból származó társadalmi csoportok tömeges bevándorlására. Elkerülhetetlen, hogy a nagyobb magyarországi városok – a nyugat-európai nagyvárosokhoz hasonlóan – különböző kulturális háttérrel rendelkező csoportokból álló emberek, heterogén összetételű sokaságává váljanak. Ezért az oktatásnak fel kell vállalnia a jövő társadalmában résztvevő egyének felkészítését a kulturális különbségekkel való együttélésre.

    Ezért a közoktatásba be kell vezetni a már kísérleti tantárgyként futó „kulturális földrajz” nevű tárgyat, vagy ki kell dolgozni a már nyugati társadalmakban széles körben oktatott „kultúra-közi ismeretek” (cross-cultural studies) nevű tárgyat, amely a különböző kultúrához tartozó egyének számára teremti meg a békés együttélés és kölcsönös tolerancia ismeretekből fakadó feltételeit. Meríteni kell a kulturális antropológia, szociológia és kultúra-közi ismeretek tudományaiból.

    Ezzel párhuzamosan fokozottabban kell segíteni a kulturális különbségekkel foglalkozó főiskolai- és egyetemi szakok működését, hogy megnövekedjen a kulturális különbségek kezelésében jártas szakemberek száma, akik az élet számos területén segíthetik az embereket egy multikulturális, toleráns és harmonikusan együtt élő társadalomban való élet kialakításában.

    4.4. A demokratikus polgári gondolkodás iskolai megalapozása – a demokráciára nevelés

    Nincs még egy politikai rendszer, amelyet oly nagy mértékben határozna meg az emberi viselkedés és a politikai kultúra, mint a demokráciát. Sajátos módon a demokrácia megteremtése a közép-kelet-európai régióban mégis csak kevéssé kapcsolódott hozzá az oktatáshoz: az oktatás nélkülözhetetlen és meghatározó szerepét csak kevéssé ismerték fel, ami alól Magyarország sem kivétel.

    E feladat társadalmi jelentősége igen nagy, ezért a demokráciára való nevelés fejlesztésének az oktatásfejlesztés egyik kiemelt feladatává kell válnia. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy ez az egyik legnehezebb és a legtöbb kockázatot magában rejtő pedagógiai feladat. Demokráciára ugyanis csakis nyílt vitában lehet nevelni, ahol a vitának tétje és a közösen hozott döntéseknek súlya van. Mindennek ugyanakkor a formális szabályok által meghatározott keretek között kell folynia, ami természeténél fogva korlátozza a demokratikus vitát. A demokráciára való nevelés tehát nem korlátozódhat csupán ismeretek megtanítására. Ennek demokratikus vitában, a vélemények és ítéletek valóságos szembesítésén, az érdekek közötti alkufolyamat megtapasztalásán, az érdekérvényesítés és az önkorlátozás közötti egyensúlyteremtés gyakorlati kipróbálásán, a kompromisszumkereséshez szükséges intellektuális készségek valóságos gyakorlásán kell alapulnia. Nyilvánvaló, hogy ez olyan jelentős intézményi és pedagógiai megújulást igényel, aminek a feltételei tömeges méretekben nem adottak. Az is nyilvánvaló azonban, hogy az ágazati politikában rejlenek még lehetőségek a meglévő mozgástér bővítésére és e folyamat erősítésére és bátorítására.

    Így például erősíteni kell a rendelkezésre álló demokratikus gyakorlati eszközök ismeretét. Ösztönözni kell a nyílt vitát, a véleménynyilvánítást formális szabályok mentén. Lehetőséget kell adni a vélemények ütköztetésére, az érdekérvényesítésre csakúgy, mint az önkorlátozásra. Bizonyos keretek között megtanítani őket a helyes ítéletalkotásra, ezáltal lehetőséget adva nekik döntéshozatalra és döntésük vállalására.

    A nemzeti identitástudatfontossága nyilvánvaló. Mivel egy adott nép számára a legközvetlenebb kulturális és társadalmi keretek nemzeti jellegűek a 21. század egységesülő Európájában is szükséges lesz a nemzeti jellegű nevelés.  A nemzeti nevelés feladata így ezeknek a nemzeti, kulturális sajátosságoknak a felismertetése, rögzítése. A felnövekvő nemzedékek ennek segítségével úgy kapcsolódhatnak egy nagyobb európai vagy világközösséghez, hogy eközben megőrzik saját szűkebb környezetük értékeit is. Az egészséges nemzeti tudat, amelyben benne foglaltatik az adott nép kulturális, történeti hagyományainak ismerete biztos kiindulópontot, alapot nyújtanak a következő nemzedékeknek.

    Az európai közösséghez történő csatlakozásunk következményeként fokozottabban jelenik meg saját magyarságunk kérdése. Törekedni kell Magyarország szellemi központ szerepének erősítésére a kelet-közép-európai régióban. A kulturális sokféleség elterjedésének és a globalizáció eredményeként saját kultúránk is átalakul – elvesztheti a társadalomban élő, kiemelt fontosságát és a magyarság „csak egy lesz a sok közül”. Ezért kiemelten fontos, hogy megfogalmazzuk saját magyarságunk lényegi pontjait és azt az oktatás részévé tegyük. Ezzel nemcsak saját nemzeti értékeinknek adhatunk kiemelt hangsúlyt, hanem a helyes identitástudat és Magyarországhoz való kötődés kialakításával megakadályozható az egyének szabad áramlásából adódó tömeges kivándorlás is. Ugyanakkor megfelelő eszközök alkalmazásával (ösztöndíjak, intézmények finanszírozása, magyarországi részképzések szervezése) segíteni kell, hogy a határon túl elő magyarok szülőföldjükön versenyképesek maradjanak.

    Ezért az oktatás kiemelt feladata, hogy a multikulturális dimenzió felerősödésével párhuzamosan megalapozza a nemzeti identitástudat kialakulását. Ehhez azonban ki kell dolgozni a nemzeti identitástudat eszmei és lényegi pontjait, amely a magyar nyelv és irodalom, a magyar történelem és művészettörténet, a magyar film és kultúra szakmai-, tartalmi megújítását is magával kell hoznia. Meríteni kell a hungarológia, magyar nyelv és irodalom, magyar történelem, magyar kultúra tudományából. Fokozottabban kell támogatni az ez irányba folyó kutatásokat és serkenteni kell a nemzeti identitás kérdései körül folyó társadalmi vitákat.

    A mai ifjúság olyan időszakban és közegben lesz felnőtt korú, amikor és amelyben a közéleti viszonyok megkívánják az alapvető állampolgári ismeretek elsajátítását, az alapvető jogi normák ismeretét.

    Az ifjúság csak akkor képes érvényesíteni jogait, ha tudja, mely jogok és milyen tartalommal illetik meg. A törvények, az állampolgári jogok és az etikai normák ismerete és érvényesítése szorosan összefügg, a kettő feltételezi egymást. Az értékek, a morál megismertetése elősegíti az adott helyzet megítélését, közvetve a normák elfogadását, ezen keresztül a fiatalok társadalmi beilleszkedését. Nem a parancsok és tilalmak megtanítására, hanem a jogilag védett értékek elfogadására kell helyezni a hangsúlyt. A jogszabályok ismerete megkönnyíti az értékek, a normák, a szabályok befogadását, az azokkal való azonosulást, és a szabályok tiszteletére ösztönöz. A morális értékrend elfogadása segít a pozitív személyiség kialakításában. A tanuló pozitív viszonyulása az életviszonyokhoz segíti a pedagógust szakfeladata ellátásában, a szaktantárgyak elsajátításának eredményességében. A törvénytisztelő és etikus szemléletmód kialakítása, a helyes választásokra való ráhangolódás önmagában érték, a későbbi évek során is hasznos biztos útitárs.

    Az államhatalmi és az államigazgatási szervek működését akkor értik meg az állampolgárok, ha valamilyen igazgatási alapismeretekkel rendelkeznek. A tanulóknak állampolgárként hasznos ismereteket kell szerezniük azokról a jogokról és kötelezettségekről, amelyek meghatározzák vagy befolyásolják későbbi életviszonyaikat és tevékenységi köreiket.

    4.5. A mindennapi érintkezés mint a kultúra része, az együttlét során elsajátítható minták

    Különösen fontos annak a hangsúlyozása, hogy a társadalom tagjait összekötő közös kultúra nem korlátozódik a könyvek által hordozott műveltségre. Ennek meghatározó jelentőségű elemeit alkotják a mindennapi érintkezés, az emberek közötti közvetlen kommunikáció és a közös cselekvés mintái. Ezek kizárólag az együttlét, a közös tevékenység során sajátíthatók el. Ezért nem lehetséges a társadalom valamennyi tagját összekötő, közös kultúrát fenntartani akkor, a különböző társadalmi csoportok iskoláztatása térben elkülönül. Az egyéni tanulmányi utak sokféleségét, az oktatási kínálatnak az egyéni tanulási igényeknek megfelelő differenciálást olyan intézményi megoldások alkalmazásával kell tehát megoldani, amelyek korlátot szabnak a térbeli különválásnak, illetve amelyek az ebbe az irányba ható folyamatokat ellensúlyozni tudják.

    4.6. Az iskolák szerepe a helyi közösségekben

    Az iskolák természetes módon erősítik a társadalmi kohéziót a helyi közösségekben betöltött szerepük révén. Magyarországon vannak hagyományai az olyan intézményi megoldásoknak, amelyek kedveznek annak, hogy az iskolák helyi közösségi funkciókat lássanak el. Ilyennek tekinthetők például az oktatási, művelődési és helyi közösségfejlesztési feladatokat összekapcsoló általános művelődési központok.

    Az ilyen intézményi megoldások nemcsak annak növelik meg a lehetőségét, hogy az iskolák hozzájáruljanak a helyi közösségek fejlődéséhez, hanem annak is, hogy a helyben található szellemi és anyagi erőforrások az oktatás számára megnyíljanak. A gazdasági versenyképesség célját középpontba állító oktatásfejlesztési stratégia számára azonban ennél is fontosabb, hogy az ilyen típusú intézmények különösen kedvező terepet teremtenek az olyan közösségi kötelékek kiépüléséhez, amelyekre a kapcsolati hálók sokfélesége, a gazdag információáramlás, a bizalomépítés és a nyitottság jellemző. Ezek ugyanis annak a korábban említett társadalmi tőkének a felhalmozódását segítik, amely a tudás- és információgazdaságban különöse mértékben felértékelődik. Mindezek miatt az előnyök miatt olyan szabályozási és fejlesztési környezetet érdemes teremteni, amely kedvez a helyi közösségi feladatok irányába nyitott intézményi megoldások számára.

    Teteje

    [« vissza ] [ előre »]

    Teteje

     

    [« vissza ]
    Creative Commons License
    [ előre »]

     

    home | library | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | transhumanism

    Last updated: 21-01-2009