"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         medicine banner

         
 

[« vissza ]

[» Alternatív Gyógyászat Könyvtár «]

[ előre »]

   

Tarr Dániel

Reflexológia

- Reflexology -

2010.

A reflexzónamasszázst már több ezer éve alkalmazzák Indiában és Kínában, ahol mint megelőző és gyógyítóterápia szerves része az orvoslásnak. A reflexológia az emberi test minden egyes részének megfelelő működésére kiható, reflexpontokra gyakorolt nyomás tudományos technikája. A természetes gyógymódnak célja, hogy támogassuk a szervezet saját gyógyító erőit.

A reflexológia a test reflexzónáinak masszírozásával, a reflexpontok stimulálásával harmonizálja a szervezet energiaellátását.

Alapja, hogy testünkön, bizonyos helyeken (kézen, talpon, fülön, szemen stb.) megtalálható a test minden szervének a vetülete. A zónák és a szervek kapcsolatban állnak egymással, így a zónák masszírozásával energetikai egyensúly érhető el, miközben az érintett szervnél fokozódik a vér- és nyirokkeringés, aktivizálódnak a szervezet öngyógyító erői, felgyorsul a méreg- és salakanyagok kiürülése, maga a masszázs pedig stresszoldó, nyugtató, fájdalomcsillapító hatású.

Minden reflexrendszer kétirányú: a szerv energetikai zavara, megbetegedése, ill. hiánya a reflexzónában elváltozást eredményez (kristálylerakódást, szövettónus-változást, érzékenységet), amelynek súlyossága arányos a szerv vérellátásának gyengülésével, funkcionális vagy organikus megbetegedésével. Ez a tulajdonsága ad lehetőséget arra, hogy korai stádiumban, már az egyensúly megbomlásakor érzékelhetőek legyenek a folyamatok, és megfelelő masszázsterápiával, életmódváltással, a táplálkozás megváltoztatásával elkerülhetővé váljon a megbetegedés.

A reflexológia célja

A test energetikai rendszerének harmonizálásával a szervezet egészségének megőrzése, ill. helyreállítása.

Alkalmazhatósága

Minden betegségnél önálló vagy kiegészítő kezelésként. Kiválóan alkalmas megelőzésre és rehabilitációra.

Ellenjavallat

Magas láz, daganatos megbetegedések, terhesség, heveny visszérgyulladás, gombásodás, súlyos idegrendszeri megbetegedés esetén.

Reflexológia

jinjang

A TALP A TEST TÉRKÉPE

Miről árulkodnak az elváltozások?

Régóta közismert tény, hogy a talp bizonyos pontjainak ingerlésével gyógyíthatók a belső szervek betegségei, csillapítható a fájdalom, és a test egészében véve jobb működésre serkenthető.

talpmasszázs

Az archoz, a fülhöz vagy a kézhez hasonlóan, a talp is magán hordozza az egész test térképét. Ha a két lábunkat egymás mellé helyezzük, felfedezhetjük bennük egész testünk lekicsinyített mását. A talpról, mi több az egész lábfejről pontos térkép vázolható, melyen minden terület egy belső szervnek felel meg. A testünk jobb oldalán található páratlan szerveink, mint például a máj zónája a jobb talpon található, míg a bal oldali szervek, mint például a lép a bal talpon helyezkedik el, a test középvonalában található szervek (gyomor, gerinc), illetve a páros szervek zónája pedig mindkét talpon egyaránt behatárolható. Érdekes módon, a fejen levő szervek zónáinál kereszteződés figyelhető meg: például a jobb szem zónája a bal lábon, míg a bal szem zónája a jobb lábon található.

Ha megpróbáljuk elképzelni testünk lekicsinyített mását úgy, hogy az ráférjen a talpra, és fejünk a lábujjak vonalán, míg lábunk a sarkunknál helyezkedik el, akkor a fejünktől lefelé haladva, a szervek zónáinak sorrendje a talpon az elhelyezkedésük sorrendjével megegyező lesz. Tehát a talp felső részén, a lábujjaknál találjuk a fej szerveinek zónáit, alatta, a lábujjak tövénél a vállöv, az alatt a tüdő, a talp közepén pedig a vese, és kicsit lejjebb az emésztésben részt vevő szervek zónái találhatók, végül a saroknál, illetve a sarok külső oldalain a kismedencei szervek zónái húzódnak. A gerincet és a végtagokat jelölő zónák a talpak belső és külső éleinek hosszában helyezkednek el. A szervezetben előforduló szervátfedésekhez hasonlóan a talpon is vannak zónaátfedések, ilyenek például a gerinc és a húgyhólyag zónái, illetve a nyelőcső a légcső zónái között fennálló átfedések.

dot

A kapcsolat titka az energiában rejlik

A refelxológia azon az elven alapul, hogy a talp zónáinak masszírozásával hatást tudunk gyakorolni a velük kapcsolatban álló belső szervekre, ugyanakkor ez fordítva is igaz: ha egy szerv helytelenül működik, azt észre lehet venni a talp megfelelő zónában jelentkező érzékenység, lerakódás vagy egyéb elváltozás alakjában. A talpon az ott található számtalan idegvégződésen kívül a testet behálózó energiapályák, az úgynevezett meridiánok is itt végződnek. Testünk akkor működik megfelelő módon, ha az energia szabadon áramlik benne, és átjár minden sejtet. Amikor az energia áramlása valahol, valami miatt megszakad, akkor az illető szervben energiahiány lép fel, és ha ez tartósan fennmarad, a szerv megbetegszik.

Problémát jelenhet az is, ha a testünk valamely részén feltorlódik az energia. A talp zónáinak ingerlésével a szervezetben az energia áramlását tudjuk szabályozni. A talpmasszázzsal megszüntethető a szervek energiahiánya vagy többlete, ezáltal az energia újra szabadon áramolhat az egész testünkben, ezáltal a test kiegyensúlyozott működése is helyreáll. A reflexológia serkenti a vérkeringést és a nyirokrendszer működését, ezáltal a lerakódott salakanyagok könnyebben távozhatnak a szervezetből, és fokozódik a szervezet ellenálló képessége, erősödik az immunrendszer. A talp masszírozásával szabályozható a hormontermelő mirigyek működése, oldható a felgyülemlett testi-lelki feszültség, és csökkenthető a fájdalom is. Mivel a talpon rengeteg idegvégződés található, így a talpmasszázzsal a központi idegrendszerre is hatást tudunk gyakorolni. A talpmasszázs tehát összetett hatást vált ki, harmonizálja az energia áramlását, ezáltal serkenti a szervezet öngyógyító képességét.

dot

Miről árulkodnak a láb elváltozásai?

A felgyülemlett testi-lelki feszültség, az egészségtelen életmód és nem utolsó sorban a helytelen táplálkozási szokások következtében a szervezetben energiablokkok alakulhatnak ki, ezáltal a sejtek anyagcseréje, illetve az egyes szervek, szervrendszerek működése nem megfelelő. A szervezetben felgyűlnek a salakanyagok, amelyek aztán nem tudnak megfelelő módon kiürülni, ezért a talp megfelelő zónáiban lerakódások keletkezhetnek. A lerakódások állagából valamint a lábfej egyéb elváltozásából is következtetni lehet az adott szerv betegségének jellegére, illetve a betegség kialakulásának időpontjára. Kezdetben az adott szerv zónájára jellemző az érzékenység, majd enyhe fájdalom léphet fel, később kocsonyásodás alakul ki, utóbb félkemény, végül pedig kemény szemcseszerű lerakódások utalhatnak a betegség állapotára.

A talpmasszázs elsődleges célja az elváltozások eltüntetése, és ezáltal a szervezet öngyógyító erejének beindítása.

jinjang

Reflexológia mint energetikai masszázsterápia

reflexológia kínai eredetű, közel 5000 éves gyógymód, de a régészeti leletek szerint az ókori Egyiptomban is ismerték a módszert, aztán mintha feledésbe merült volna. Reneszánszát 1913-tól éli: ekkor kezdte alkalmazni egy amerikai fül-orr-gégész, William Fitzgerald, aki zónaterápiának nevezte el.Az agy ami az ingereket felveszi és továbbadja a legnagyobb hiányt szenvedő szervünkhöz. Ezért talpmasszázzsal nagyon rossz dolgot nem lehet csinálni, mert az ingerlés először az agyba megy, és onnan mennek tovább a szervekbe.

A reflexológia gyógyító terápia az orvoslásban, ma már elfogadott gyógymód. A láb elveszítette az önerősítését, hogy cipőbe kényszeríttették. A láb az a szervünk, amelyik elkísér a sírig. Hogy az életünk terén milyenek vagyunk, azt a járásunk megmutatja. A reflexológia az emberi test minden egyes részének megfelelő működésére kiható reflexpontokra gyakorolt nyomás tudományos technikája. Megfelelően végezve a masszírozás ingerületet küld a test különböző szervei, mirigyei és idegei felé.

A reflexológia célja az egyensúly helyreállítása, amely az egészséges életműködés feltétele. A feszültség csökkentése, újra működésbe hozni, revitalizálni, regenerálni, gyógyítani az egész szervezetet, valamint az egész rendszer harmóniájának és kiváló egészségi állapotának helyreállítása természetes módon. Tenyér és talp masszírozásával (reflexek kiváltásával) rendkívül gazdag érzőideg ellátásuk révén a központi idegrendszerre és a belső szervekre hatást lehet gyakorolni. A reflexterületek ingerlése mintegy ingerzuhatagként éri a központi idegrendszert, minek folytán különböző aktiváló és gátló jelenségek jönnek létre.

természetes gyógymódok célja, hogy támogassuk, erősítsük a szervezet saját gyógyító erőit. A reflexzóna masszázs ennek egy egyszerű módja. A masszázs során kapcsolatba kerülünk az egész emberrel, annak testi és lelki mivoltával. Az emberi együttérzés vezet odáig, hogy a természetes gyógymódokat alkalmazva mások segítségére legyünk.A reflexek rendszerével a teljes emberi test tükröződik a talpon. A reflexpontokra gyakorolt nyomás felszabadítja a testben végigfutó életenergiát. A test bármely részében fellépő fájdalom, kellemetlenség vagy betegség megszüntethető a talp megfelelő zónájában található reflexpontok masszírozásával.

A reflexológia gyógyító mechanizmus! Serkenti a vér- és nyirokkeringést, az utóbbin keresztül erősíti az immunrendszert. Elősegíti a salakanyagok kiválasztását, a szervezetből való eltávolítását. Szabályozza a hormontermelő mirigyek működését. Fájdalomcsillapító hatása van.

talpmasszázs

jinjang

Masszázs, tapintás

Testünk mindent elárul rólunk. A test beszél, csak észre kell vennünk, befolyásolja testalkatunkat a neveltetés, test- és mozgáskultúránk, életvezetésünk, környezeti hatások, foglalkozásunk, munkánk is.Ismertek a személyiség és a testalkat bizonyos jeleinek összefüggései, melyeket a diagnosztizálásban és gyógyításban egyaránt felhasználhatunk.Az érzelem és a gondolatvilág fontos hatást gyakorol az egészségre. Az is igaz, hogy egy jól kondicionált test hozzájárul a személyiség fejlődéséhez. Ha egy személynek rejtett területei vannak, belső feszültség, gátlásosság alakul ki. Ilyenkor az energiaáramlás valahol akadályozott, megelőzően, feltorlódott állapotban van.

Amíg élünk, újabb és újabb energiák érkeznek. Ha az energia valamelyik szinten mindig megállítódik, akkor azon a szinten lévő szerv betegszik meg. Az energia betorlódás jelenti a fájdalmat. A fájdalom mindig a testben van.

reflexológia

Betegség csak akkor van, ha ott energiahiány van. A betegség csak ezekben a testekben alakulnak ki. Ilyen esetben az egész szervezet összműködését és egyensúlyát helyreállítjuk.

Ha egy kisgyerek erősen igényli a meleg családi kapcsolatot, a harmonikus milliőt, és a család ezt nem biztosítja számára, vagy a gyerek életében ez a kapcsolat túl erős szerepet játszik, a gyermek ezt konfliktusként éli meg, mely szorongást válthat ki benne. Az ilyen gyermek a későbbi élete során minden kapcsolatot megragad, hogy kielégítetlen vágyai beteljesüljenek.

Minden esetben, amikor ennek érdekében kezdeményezniük vagy tevékenykedniük kellene, a sikertelenségtől való félelmükben szorongani kezdenek. Ez az állapot egyfajta izomfeszülést vált ki. Ha ez tartósan fennáll, idővel tónusfokozódást hoz létre és egyfajta jellegzetes tartás alakul ki. A vállak leesnek, a karok petyhüdten lógnak. A láb bőrén gyakran vörösességet, beszakadást, tyúkszemet, bőrkeményedést, szemölcsöt, fagyást és gombásodást találhatunk, melyek minden esetben a belső szervekre is kihatnak.

De fordítva is igaz.

A bőr tünetei mögött helyi ellenálló képesség csökkenése okaként gyakran a belső szervek megelőző zavarai állnak. Ezeket az elváltozásokat helyileg mindig kezelni kell a belső szervi elváltozások megelőzése céljából. A kiterjedt, súlyos gombásodást szakellátás útján feltétlen gyógyítani szükséges (rossz anyagcsere, méreganyag felhalmozódás, fokozott cukor, édesség fogyasztás). Elhanyagolt lábak súlyos szervi károsodások kiindulópontjai, okozati tényezői lehetnek. A láb különböző zónáiban, zónahálózatában kötőszöveti elváltozás, duzzadás jelentkezhet a vér és a nyirokáramlás hibája miatt. Ezek legtöbbször szív- vagy vesebetegségből származnak, de egyéb okok is állhatnak a háttérben. Ezek különleges kezelésre szorulnak, mert tartós fennállásuk reflexhatásként a zónahálózatban elfoglalt helyüknek megfelelő szervek megbetegedéseit idézhetik elő.

Egy reflexpont vagy terület érzékenysége vagy fájdalma azt jelenti, hogy a hozzátartozó belső szervben funkciózavar vagy megbetegedés áll fenn. (Akinek az epepontja érzékeny, több mindent jelenthet.)

Egy szerv működésének zavara izgalmi állapotot tart fenn a megfelelő talpi reflexterületen. Ez az izgalmi állapot jelentkezhet túlérzékenység, fájdalom, ödémás duzzanat, majd anyagcsere termékek felhalmozódása képében. Ilyenkor csomók, keményedések tapinthatók. Kezdetben kocsonyásan puha, majd félkemény illetve kemény, homok, gríz, rizsszemekre emlékeztető elváltozások formájában a bőr alatt a kötőszövetben és a csontos alapon is. Gyakran láncban vagy kötegesen összekapaszkodva helyezkednek el, de előfordulhatnak borsónyi nagyságú, kissé ellapult porckemény alakban is, ritkán csontos kinövések formájában.

Az ujjbegy nyomása és körkörös mozgatása alatt rendszerint ugráló, kissé elmozdítható, de az alaphoz kötődő képletek tűszúrásszerű érzést keltenek. Tartós fennállásuk esetében károsodások, anatómiai deformitások jönnek létre, és végül a láb funkcióját is megváltoztatják. 

Massage Tutorial: Reflexology basics, techniques, & routine

A reflexterületen észlelhető állapot egyenes arányban áll az energiazavar nagyságával, fennállásának időtartamával, és az általa okozott szervi elváltozás mértékével. A talp állapotából mindig lemérhető, milyen régen, milyen súlyos bajról van szó.

jinjang

Mi az a zónaterápia?

William Fitzgerald a testet tíz hosszanti irányú zónára vagy csatornára osztotta, melyeken keresztül a test életenergiája áramlik. Ezek a lábujjaktól a testen át a fejig, majd a kezekig terjednek, egyenlő szélességűek, és az összes szervet beborítják. A reflexológusok szerint betegség akkor lép fel, ha a szervezet energiacsatornái elzáródnakAz ilyen energiablokádokat oldja többek között a talpmasszázs.- A talp idegellátása rendkívül gazdag. Több mint 70000 idegvégződés található rajta, így különösen alkalmas arra, hogy rajta keresztül a szervezet egészét kezeljék. 

- A két talpon az egész test tükörképe megtalálható. A jobb láb a jobb oldali szerveknek, a bal láb a bal oldali szerveknek felel meg. 
- A különböző szervek helye megtalálható a talpon.

A reflexológus a megfelelő pontok masszírozásával növeli a hozzá rendelt szerv vérbőségét, javítja az anyagcseréjét, a nyirokkeringését, és ezáltal mozgósítja a szervezet öngyógyító erőit.

dot

A zónák elhelyezkedése

  • A test összképét mérethűen kicsinyítve képzeljük el, a két egymás mellé tett talpon.
  • Minden szerv reflexzónája azon a lábon van, amelyik testfélen maga a szerv. A fej és a fejen lévő szervek zónáinál kereszteződés tapasztalható a piramispálya-kereszteződésnek megfelelően, pl. a jobb agyfélteke zónája a bal, a bal agyfélteke zónája a jobb lábon van.
  • A test jobb oldalán lévő szervek a jobb, a bal oldalán lévő szervek a bal lábon tükröződnek reflexesen.
  • A páros szervek zónái mindkét lábon, helyzetüknek megfelelően helyezkednek el.
  • A test középvonalában elhelyezkedő szervek zónái, pl. a gyomor, a hipofízis, stb. mindkét talpon az első hosszanti irányú övezetbe, illetve mindkét láb belső oldalán találjuk a méh, gerinc, húgyhólyag zónát.
  • A páratlan szervek zónái csak a jobb vagy a bal lábon, anatómiai helyzetüknek megfelelően, kivételt képez a szív, melynek kiegészítő zónája mindkét lábon szervi elhelyezkedésének megfelelően megtalálható, az első hosszanti irányú övezetben.
  • Vannak mélyebben fekvő és a felszínhez közelebb levő zónák.
  • A zónáknál is vannak átfedések (zónaátfedések), mint a szervezetben szervátfedések, pl. gerinc-húgyhólyag, nyelőcső-légcső, mell-mellkas-bordák, stb.
  • A reflexzónák a bokacsonttól mérve kb. négy harántujjnyira húzódnak fel a lábszáron. A boka fölötti tenyérnyi szélességű sávnak is nagy gyógyászati jelentősége van. Ez a terület főként az alsó végtagok izmainak és idegeinek reflexterületét jelenti. Az izmok és idegek, amelyek e területen találhatók, kapcsolatban vannak a medencével, mivel innen erednek.
reflexológia

dot

Hogyan és miért alakulnak ki lerakódások a zónákban?

A lábon lévő reflexzónák a megfelelő szervek salakanyag lerakó helyei. Ha a káros anyagcsere termékek a helytelen táplálkozás, életmód következményeként felszaporodnak a szervezetben, szervekben és nem tudnak természetes úton eltávozni, a szervek károsodnak, és a reflexzónákban lerakódások képződnek. A szervezetben energiablokádok alakulnak ki, ezáltal romlik a sejtek anyagcseréje, a szervek, szervrendszerek működése.

reflexológia
  • Ha egy testrész sérült, pl. baleset következtében, a megfelelő zónában rövid időn belül lerakódásokat tapinthatunk ki.
  • Ha rossz, lábunkat nyomó, bőrünket felsértő cipőt viselünk, ez a zónát károsíthatja, és ezen keresztül a vele összefüggésben lévő szervet is.
  • A sérült, terhelt zónákban különböző nagyságú kiterjedésű, állagú kristályos göböket tapinthatunk ki, ilyenkor a zónák érzékenyek, sőt fájdalmasak is lehetnek mélymasszázs esetén.
  • A lerakódások lehetnek: homok-, kristálycukor-, szemcseszerűek, főtt rizsszemekhez hasonlóak, lágy tapintású területek, kemény megcsontosodások, bőrkeményedéshez hasonló állagúak, stb.
  • A cél a lerakódások elmasszírozása, ezáltal a szervezet öngyógyító erőit mozgósítjuk, az energiablokádot feloldjuk, hogy a salakanyagoktól, méreganyagoktól megszabaduljunk.
  • A lerakódások állaga, milyensége, kiterjedése összefügg a betegség típusával, fennállásának idejével, a zóna területi elhelyezkedésével.
  • Ha a zóna területén bőrkeményedés van, akkor az megnehezíti a diagnózis és a kezelést, ezért előtte célszerű eltávolítani.

dot

A helytelen táplálkozás és életmód, mint betegségkialakító, károsító tényező

  • Állati zsírok fogyasztásának következménye: érelmeszesedés (angina pectoris, infarktus), májbetegségek, elhízás, stb.
  • A finomított cukor, édességek cukorbetegséget, érelmeszesedést, bőr-, emésztőredszeri-, stb. betegséget okoznak.
  • Az állati (hús-) fehérje túlzott fogyasztása a köszvény, reumatikus, daganatos betegségek stb. kialakulásában játszik szerepet.
  • A mértéktelen alkoholfogyasztás pl. májzsugorodáshoz vezet.
  • A rendszeres, mértéktelen dohányzás az érszűkület, tüdő-, gégerák kialakulását segíti elő.
  • A rostszegény étrend, ülő életmód ? a székrekedés, elhízás, vastagbél stb. betegségek kialakulásának kedvez.
  • A feszült idegi-lelki állapot, a szorongás, nyugtalanság, félelem, a rohanó élettempó eredménye, következménye az alvászavar, fejfájás, kimerültség, vegetatív idegzavarok, stb.
  • A helytelen táplálkozás következtében a szervezet folytonos, folyamatos vitamin-, ásványianyag, nyomelem, enzim hiánnyal küzd.

dot

A reflexzóna-masszázs hatása

  • A láb központi kapcsolóhelyet jelent, ahonnan az egész emberi szervezetben távolhatásokat lehet kiváltani.
  • Az aktív zónák ingerlésével a testünkben áramló életenergiára hatunk. Az energiatorlódást vagy energiahiányt egyensúlyba hozhatjuk.
  • A masszírozás az egész szervezet működésére szabályozó, kiegyenlítő, harmonizáló hatással van.
  • A szervezet öngyógyító erőit mozgósítjuk, az energiák szabad áramlását tesszük lehetővé, aktivizáljuk az életenergiánkat.
  • Serkentjük a vérkeringést, a sejtanyagcsere felgyorsul, ezáltal a méreganyagok, salakanyagok könnyebben kiválasztódnak.
  • Serkentjük a nyirokkeringést, ezzel az immunrendszert erősítjük. A kritikus helyen felerősödik, illetve helyreáll a testnedvek keringése. Ez jótékonyan hat a beteg szervre, testrészre.
  • Szabályozza a hormontermelő mirigyek működését.
  • Fájdalom csillapító hatású.
  • Lazító, testi, lelki feszültséget oldó hatású.
  • A lábfej bőrében található érzőideg végződések ingerlésével idegrendszeri távolhatásokat érhetünk el.A talpmasszázsnak két fajtáját különböztetjük meg: lehet intenzíverőteljes, melynek élénkítő hatása van, vagy laza, nyugtató hatású.
reflexológia

[ Forrás: Tao masszázs ]

dot

» Alternatív Gyógyászat - Kineziológia

Holistic Man

line

Kérlek adományozz a Alternatív Gyógyászat Könyvtár javára!
(Please support the Alternative Medicine Library by donating!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

line

Healing

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]


         

medicine banner                         

 

Web Matrix

line

anthropology | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | thelemagick | philosophy | religion | spiritualism | poetry | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

line

Last updated: 21-12-2021

privacy policy | terms of service