"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[» Antropológia Könyvtár «]
» keret nélkül «

[ előre »]

Obrusánszky Borbála

Dzsingisz kán

A bölcsesség kulcsa

- The Life of Genghis Khan -

Dzsingisz kán élete (1162-1227)

     Dzsingisz kán élete és tevékenysége évszázadok óta foglalkoztatja a tudósokat, a világ keleti és nyugati féltekén egyaránt. A mongol uralkodóról viszonylag bő információval rendelkezünk, mert már a birodalmi kancellária feljegyezte legfontosabb rendeleteit, halála után, a 13. század közepén a nagykán életének legfőbb eseményeit, katonai győzelmeit, hadjáratait, de személyes életéről is fontos adatokat örökítettek meg a mongol krónikák, elsősorban a Mongolok titkos története. A perzsiai mongol uralkodók, az ilkánok udvarában élt írástudó, Rasid-al-Din „Dzsami-al-tavarih” munkája szintén belső, mongol forrásokon alapul, és az is a nagykán életével kapcsolatban nagyon fontos adatokat szolgáltat.

Az égi származásúnak tartott Dzsingisz kán mondai őse egy szürke farkas és egy rőt szarvas ünő volt, akik a krónikák szerint Burkan kaldunnál találkoztak és frigyre léptek. A nagy birodalomalapító őseinek totemisztikus, állatősöktől való származtatása valójában az uralkodói dinasztia égi, nem közönséges származását volt hivatott bemutatni. Ennek eredete a szkítákhoz vezet minket, majd a hunokon át a mongolokig a hagyomány folyamatosan öröklődik egyik birodalomról a másikra. A Mongolok titkos története forrásmunka a továbbiakban feljegyezte Dzsingisz kán családfáját, amelyben a csodás történéseket, születéseket külön megemlítették. Ezek közé tartozik a mongolok első igazi kánjának, Bodoncsar-nak a különleges születési legendája is. Anyja, Alan-koa asszony megözvegyült, és férje halála után három évvel még három fiúgyermeket szült. A történet szerint az asszony egy, a jurta tetőgyűrűjén bejövő, kutya alakú fénysugártól termékenyült meg. A legkisebb fiút Bodoncsar-nak nevezte el, aki a hamag mongolok őse lett.

Bodoncsar egyik útja során elrabolt egy állapotos nőt. Tőle származik a dzsadaran nemzetség, akinek hírhedt vezetője Dzsamuka volt. Bodoncsar utódai a bordzsiginek voltak. Ő volt a kelet-mongol Hentij-erdőségekben élő törzsek vezetője. Ezek a törzsek egységesültek, és a 11. században államot alapítottak, melynek első megválasztott kánja a bordzsigin Kabul, Ambakaj, majd Kutula volt. A kijat nembeli Jiszügej bátor, Dzsingisz kán apja, Kutula kán unokaöccse volt, aki örökölte ugyan a jogot a kánság vezetésére, de akkorra a szövetség darabjaira hullott, így Jiszügej bátor már nem lett megválasztott kán. A törzsi vezető egyébként a sztyeppén szokásos módon, rablás útján szerzett feleséget magának: testvéreivel útközben elrabolták egy merkit előkelő mennyasszonyát, akik éppen az esküvőre utaztak a férfi családjához. Höelün, az elrabolt asszony lett Dzsingisz kán anyja. A mongolok nagykánja a tudósok meghatározása szerint a fekete ló évben, a nyár első havának 16-án telihold idején, délben született, ez a mai időszámítás szerint 1162. május 31-ét jelenti.3 Születésekor kezében egy vérrögöt szorongatott, amelyet a nagyra hivatottság jelének magyaráztak. Apja éppen akkor hozott egy foglyot haza, így annak a nevét, Temüdzsin-t kapta meg az újszülött. A fiút kilenc éves korában apja elvitte anyja nemzetségéhez, az olkunutokhoz, hogy menyasszonyt válasszon neki. Ősi szokás szerint a férj családja mindig az anya nemzetségéből választott asszonyt az utódoknak. Útközben Jiszügej az olkunuttal rokon hongirát nemzetségből származó Dej Szecsennel találkozott, aki felajánlotta, hogy nézzék meg lányát, Börtét. Dej Szecsen ragaszkodott Temüdzsinhez, mert egy csodás álom megjövendölte a kisfiú későbbi nagyságát. A két férfi megállapodott a két fiatal sorsáról, és Temüdzsin Börte családjánál maradt, hogy leszolgálja a menyasszony vételárát.

Hazafelé menet Jiszügej bátort a tatárok megmérgezték, és özvegye fiaival együtt maradt, szegényesen. Temüdzsint visszahívták a hongirátoktól. A törzsfő halálával a korábbi alattvalóik elköltöztek a törzsszövetség erős részeivel, a tajcsiudokkal. Az ifjú ekkor egyedül maradt. De nem adta fel. Testvéreivel, és néhány fogadott barátjával megkezdte a harcot népe visszaszerzéséért. Közben a férfivá érett Temüdzsin megkapta feleségül Börtét, annak ellenére, hogy nem szolgálta le a menyasszony árát, sőt gazdag hozományt is kapott a lány szüleitől, ami által gazdasági hatalma is megerősödött.

Wikipedia: Genghis Khan

A merkitek azonban a meggyengült kijatokon bosszút álltak és elrabolták Börtét. Ekkor Temüdzsin apja andájához, vagyis esküvel fogadott barátjához, a kereit Tooril kánhoz ment, és az esküdt barátság felújítását kérte tőle. A fejedelem szövetséget kötött a fiúval, közösen legyőzték a merkiteket, majd további hadjáratokban visszaszerezték Temüdzsin népét. A mongol törzsek ezért 1189-ben a hamag mongolok kánjává választották őt. Akkor vette fel a Dzsingisz/Csingisz, vagyis a Tenger népet egyesítő kán nevet, melyet a hunoktól kezdve minden nagy pusztai uralkodó viselt. (Több neves kutató szerint a hun shan-yu nem más, mint a Tengri kán kínai átírása)

Az új kán ekkor nagy terv megvalósítására készült: az összes jurtafalú népet kívánta saját fennhatósága alatt egyesíteni, ezért folytatta a pusztai harcokat. Több kisebb törzsszövetség vagy behódolt az új hatalomnak, vagy az új kán legyőzte őket. 1202-ben legyőzte egykori szövetségesét, a hűtlenné vált Tooril kánt, majd 1204-ben hadjáratot indított a legerősebb fejedelemségnek számító najmanok ellen is. 1206-ra végleg egyesítette az összes mongol népet, és az év ősszel összehívott országgyűlés, a kuriltáj nagykánná választotta őt.

Dzsingisz kán életéről a birodalomalapítás után már keveset közöl az első mongol krónika, inkább rendelkezéseit, államszervezési tevékenységét mutatja be. Annyi bizonyos, hogy 1206. után a nagykán idejét államszervezéssel és katonáskodással töltötte. Börtétől született négy fiával, Dzsocsi, Csagatáj, Ögödej és Toluj együtt több hadjáratot vezetett a letelepedett civilizációjú népek ellen. A külföldi krónikák a nagykánt öldöklő zsarnoknak állították be, aki népek tucatjait irtotta ki. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. Egyrészt nem teljes népeket irtott ki, csak azokat, akik ellenszegültek neki. A meghódoltakat megjutalmazta, meghagyta régi kormányzatukat, csak adóval tartoztak a központi kincstár felé. A mongolok maguk igazságos és bölcs kagánnak tartják Dzsingiszt, akit utólag még a buddhista egyház is szentként tisztel: Vadzsrapáni, vagyis Visnu isten haragvó alakját tisztelik benne. A mongolok hódító háborúinak célját viszont nem sokan vizsgálták meg. Valószínűleg Dzsingisz nem kedvtelésből, hanem komoly gazdasági megfontolások miatt háborúzott élete döntő részében. Megszerezte a felügyeletet a nagy kereskedelmi utak felett, ezáltal a mongolok hatalmas bevételre tettek szert.

Dzsingisz maga csak a számára legjelentősebb harcban vett részt, így 1210-ben megtámadta a kínai államot. 1219-ben a közép-ázsiai muzulmánok elleni hadjáraton személyesen vett részt, majd utoljára az 1227-es tangut hadjáratot vezette, ez utóbbi volt élete utolsó útja, már az ostrom utolsó napjaiban haldoklott, és idegenben, tangut földön halt meg.

A nagykán személyes életéből a krónika kevés jelentős eseményt emel ki. Az egyik ilyen volt a Teb-tengri-nek nevezett fősámán Dzsingiszre gyakorolt befolyása, amit családtagjai csak akkor tudtak megakadályozni, miután a nagykán két testvérét, Kaszart és Otcsigint is a fősámán megalázta. Akkor Dzsingisz, engedve felesége és anyja szavának, Teb-tengri megbüntetését Otcsiginre bízta, aki birkózásban megölte a fősámánt.

Dzsingisz kán „magánéletében” másik jelentős eseménye az volt, amikor fiai azon vetélkedtek, hogy ki nyeri el a nagykáni címet. A fiúk kérésének engedve Dzsingisz megjelölte utódját: harmadik fiát, Ögödejt, aki nem katonai vitézségével, hanem birodalomszervezési tehetségével tűnt ki testvérei közül. Dzsingisz fiait valószínűleg harcra tanította, akik közül legtehetségesebb hadvezérré a legidősebb Dzsocsi vált. A nagykán már 1206. után kisebb hadjáratok indításával, majd később a nyugati hadjárat vezetésével bízta meg. A nagykán fiait a legyőzött népek nemes hölgyeivel házasította össze. Ögödejnek egy művelt najman asszonyt, Töregenét adta feleségül, Tolujnak a kereit uralkodó unkahúgát, a szintén művelt Szorkaktan-bekit. Dzsocsi anyja nemzetségéből házasodott, Csagatáj feleségéről nincs hír, valószínűleg ő is hongirat asszonyt kapott. A mongolok nagy uralkodójának döntését nagyban befolyásolta anyja, Höelün, illetve fő felesége Börte. Az asszonyok aktívan beleszóltak a birodalmi politikába, és megakadályozták a családjuk elleni viszálykeltést. A későbbiekben gyakori volt, hogy a kánok özvegyei irányították a birodalmat, hiszen a nomád gazdaságban férjük hadviselése idején az otthonmaradt nőké volt a felelősség.

Dzsingisz kán utolsó hadjáratát a Sárga-folyó környékén élő, fellázadt tangutok ellen vezette. Az idős, beteg Dzsingisz kán alig érte meg a győzelmet. Halálára többféle magyarázat van: legjobban elfogadott nézet szerint járványban halt meg. Sírjáról nem sokat írnak a források, a 17. századi Altan Tobcsi krónika csak annyit közöl, hogy több helyen, Burkan Kaldunon, vagy az Altaj-hegy északi részén, vagy a Hentij-hegység déli felén, egy Jeke Üteg nevű helyen temethették el. Halála, csakúgy, mint sírhelye találgatásokra ad okot azóta is. Feltételezik, hogy a nagykán járványban halt meg, míg az egyik mongol legenda szerint nászéjszakáján érte a halál, csakúgy, mint a hun Attilát. A mongolok nagy uralkodóját titokban temették el, helye máig ismeretlen. A Sárga-folyó nagy kanyarulatánál lévő Ordoszban élők úgy tartják, hogy a tangutoknál elhunyt Dzsingiszt a közelben, tehát náluk helyezték örök nyugalomra. Jelképes sírját azóta is őrzik. Másik változat szerint, amit többek között Marco Polo is lejegyzett, ősei földjén, szülőföldjén, a Hentij-hegységben temették el.

Dzsingisz kán öröksége

A vidéken élő mongol népek között máig élő hagyomány az első nagykán, Dzsingisz kán tanítása. Bár a 20. században, a kommunista uralom idején tilos volt beszélni a hős Dzsingisz tetteiről, de családi körben, valamint a tudósok között is titokban átöröklődtek ezen hagyományok, és a több száz éves kultusz megmaradt a hetven éves tiltás ellenére is. A Dzsingisz kán imádat mai mongóliai központja Északkelet-Mongólia Hentij megyei tajgás területére, Dzsingisz kán szülőhelyére koncentrálódik, amely helyekről a Mongolok titkos története krónika is megemlékezik. A nagykán által kijelölt áldozati helyhez, Burkan Kaldunhoz mongolok ezrei zarándokolnak el évente, de a hely egyben az állami ünnepségek egyik fontos helyszíne is. Az elmúlt évtizedben a nagy előd tiszteletére számos emlékművet emeltek, ezen kívül Delgerhaan járásban, az egykori országgyűlés, valamint Dzsingisz kán téli palotája mellé hagyományosan jurtákból és faépületekből álló épületegyüttest emeltek, ahol minden év július végén ünnepséget, nádamot, szerveznek. A Dzsingisz kultusz másik központja a belső-mongóliai Ordoszban van, ahol a történeti tudósítások szerint a nagykán betegségben meghalt.

A 20. század előtt Dzsingisz kán szellemi hagyatékát az egész mongolság ápolta, több helyen szentélyeket emeltek, amelyekben a mongol népek egységét jelképező kilenc fehér, és az ősi tiszteletnek örvendő, az Örökkévaló Eget, valamint Dzsingisz kán szellemét tartalmazó négy fekete jakfarkas zászlót tartották. Ebből csupán néhány emlék maradt meg a mai Mongólia területén. Dornogobi megye Szajnsand város Helytörténeti múzeumában található a szent fehér jakfarkas zászló. Otgoni Pürev, mongol sámánkutató szerint egykoron a mai Dornogobi megye Bulgan járásában állt egy „Zászló templom”, amelyet zászlósok „tugcsi”-k őriztek. Utódaik máig élnek a megye Hövszgöl járásában. 1785-ben maradt fenn egy tudósítás, mely arról szól, hogy a régi Szecsen kán megye Szaruul gün járásában, a Kerülen-folyó déli partján a fekete zászló tiszteletére alapítottak egy „Zászló templom”-ot, ahová a megye több járásából jöttek el imádkozni. Ömnögobi megye Hanbogd járásában a helyiek máig tisztelnek egy lyukat, amely a zászlónak volt fenntartva. B. Bajantogtoh volt polgármester szerint az a történet terjedt el erről a helyről, hogy élt egy zászlóőrző, de az a 19. században utód nélkül meghalt, ezért a zászlót Dandzan Ravdzsaa egyházfő a közeli kolostorba vitette, hogy az utódok számára megőrizze. A nyugati területek közül a Dzsaszaktu kán megyében, a Baatar wang járás Núr Hüré területen is Dzsingisz fekete zászlóját imádták, és a kultusz ápolására egy zászlóst állítottak.

A nagykán kultuszát a legősibb hagyományok alapján máig az Ordoszban ápolják, ahol a hagyomány őrzői, a takilcsi-k (magyar megfelelője az áldozár lehetne) máig ismerik a legfontosabb áldozati imákat, az áldáskérő szövegeket és a nagykánt magasztaló énekeket. Ez a mesterség apáról fiúra szállt, jelenleg a harmincharmadik generáció őrködik a nagykán szellemi örökségén. A történelmi hagyomány szerint Dzsingisz kán halála után a nagykán legjobb barátja, Boorcsi megesküdött, hogy megőrzi a nagy előd hagyatékát: mind az anyagi és szellemi kultúrát. Az előbbi a nagykán és feleségei által használt eszközöket jelentette, az utóbbi pedig a szóban megőrződött bölcs tanításokat, ősi mongol áldozati énekeket, himnuszokat. Régen nyolc fehér jurtában őrizték a nagykán által használt tárgyakat, lószerszámokat, fegyvereket, emellett feleségeik számára is felállítottak egy-egy jurtát, ahol ruháikat, ékszereiket őrizték. Arról is szól egy néphagyomány, hogy miért lett az Ordosz a nagykán kultuszának központja. Eszerint amikor Dzsingisz kán a tangutok ellen vonult, az Ordoszon, egy Bor Tolgoj nevű helyen ment keresztül. Ott elvesztette ostorát. A hagyomány szerint akkor azt mondta: „Ennek jelentése van. Halálom után ezen, a szarvast tápláló legelőn, vándormadarak költőhelyén széttört államomat élesszétek fel, akkor ez a vidék boldog lesz.”

Dzsingisz kán hagyatékának őrzéséről viszonylag kevés írásos feljegyzés maradt, hiszen a hagyaték őrzői, a takilcsik, szóban örökítették át Dzsingisz kán tanításait generációról generációra. A történeti források egészen a 19. századig nem tudósítanak a nagykán kultusz központjáról, melynek egyik célja az volt, hogy megóvják a hagyatékot az idegen támadásoktól. Saraldai Ordoszban élő tudós szerint a Dzsingisz jurtája még a Mongolok titkos történeténél is titkosabb volt. A titkolózás oka az volt, hogy meg akarták őrizni a jurtákat a rablók támadásaitól. A félelmet a történeti események visszaigazolták: miután a 19. századtól egyre több külföldi és belföldi tudósítás jelent meg a nagykán örökségének helyszínéről, szinte azonnal megjelentek a rablók, akik megrongálták és kifosztották a jurtákat. A nagykán jurtája mintegy nyolc évszázadig egy helyen maradt, de a II. világháború idején, a japán támadáskor félő volt, hogy a hódítók elhordják a történeti emlékeket, ezért a darhatok a tibeti határvidékhez szállították az értékeket, ott vészelték át a háborús eseményeket. Jelenleg a kínai fennhatóság alatt álló területen egy hatalmas épületegyüttest emeltek a nagykán tiszteletére, amelyben őrzik a régi tárgyakat, és az év adott időszakában elvégzik a régi áldozatokat. A terület neve megmaradt: Edzsen Horoo-nak hívják.

A nagykán öröksége a források alapján

A mongol krónikák egyre több adatot tartottak érdemesnek közölni a nagykán halálával kapcsolatban. Valószínűleg azért, mert a népi emlékezetben és a nemesi családokban őrzött hagyomány kezdett feledésbe merülni, ezért az írástudók feljegyezték, nehogy elfelejtődjenek a fontos részek. Egyik ilyen a nagykán haláláról szóló rész. A Mongolok titkos története krónika még csak egy mondatnyi megjegyzést írt le róla. A 17. századi Altan tobcsi krónika már részletesen leírja, hogy a kán pontosan mikor halt meg, eszerint a vörös disznó év hetedik havának 12-én, hatvanhat éves korában „Istenné vált”. „Arany holttestét” szekérre helyezték, és néhány vélemény szerint a Burkan Kaldunban, mások az Altaj hegy északi részében, vagy a Hentij-hegység déli részén temették el. A krónikás hagyomány tehát mindenképpen a szülőhely környékét említi, mint lehetséges temetkezési helyet. Ezt valószínűsíti Z. Batszajhan régész, aki szerint a krónikában említett Altaj hegy nem a nagy, nyugati Altaj-hegység lehet, hanem a Hentij-megye déli részén húzódó kis hegyek valamelyike.

     A 19. században összeállított Bolor Toli krónika szerint Dzsingisz kán halálakor, 1227-ben szivárvány húzódott az égen. Amikor — a krónika szerint — holttestét koporsóba helyezték, akkor a kán legjobb barátja, Boorcsi azt mondta: „A Szent Úrral én kiskoromtól barátkoztam, kemény és lágy időben (jóban és rosszban) együtt voltunk, bár a kán fényes lelke rejtve maradt, de drágakőhöz hasonló testének én áldozni szeretnék.” A krónika szerint Boorcsi-val a nagykán családjának tagjai egyetértettek, és beleegyeztek abba, hogy Boorcsi ápolja Dzsingisz kán örökségét. Boorcsi esküjének szövege elevenen élt a mongol népek között, és az ő példáját követve más helyen is őriztek hagyatékot, például a Kelet-Góbiban lévő Hamrijn Hijd kolostorban is. A 19. században élt Dandzan Ravdzsá egyházfő halála után legjobb tanítványa leírta esküjének szövegét, mely így szól: „Szent urunk, Dzsingisz kán amikor istenné vált, Boorcsi őrizte, Boorcsi vitéz tahilcs-csá vált. Nojon kutuktu költőnk amikor istenné lett, Balcsincsojdzsoo én tahilcs-csá válok.”


A nagykán hagyatékának őrzői — mint Hereed Saraldai szerint — a nagykán bálványősként való tisztelete már fia, Ögödej nagykán idején kezdődött, majd a kultuszt Kubiláj kán egységesítette. Dzsingisz kán unokája 1295-ben összegyűjtötte a nagyapja által használt tárgyakat, és azt nyolc fehér jurtában helyeztette el, és azok őrzésére védőket rendelt, a mongol katonaságból mintegy 500 családot, akiket darhan rangra emelt, és előírta nekik, hogy utódaikkal együtt őrizzék Dzsingisz kán hagyatékát. A hagyomány szerint legtöbben a Boorcsi alá tartozó nyugati szárnyból jöttek, kisebb részük Mukulaj, vagyis a bal szárny területéről. Kubiláj kán meghatározta, hogy egy évben a négy évszak során milyen áldozatot kell végezni a nagy ős tiszteletére. Az ötszáz család leszármazottai máig az Ordoszban élnek, és egyik vélemény szerint azért nevezik őket sárga darhatoknak, mert Kubiláj parancsát sárga papírra írta. A darhatok közé nem kerülhetett olyan ember, aki Dzsingisz kán rokonságához, az Arany Nemzetséghez tartozott. Különböző rangokat kaptak a nagykántól, őket mentesítette a mindennapi teendő alól, arra külön szolgálókat rendelt a vidékre. A családok vezetői általában Boorcsi utódaiból származnak.


Bár a nagykánnak szánt áldozatokról a 13. századi külföldi utazók beszámoltak, de a helyet magát nem pontosították. A mongol uralkodók trónra kerülésük után ellátogattak a nagy előd ordoszi központjába, ahol esküt tettek. Az Ordoszban élő hagyomány szerint nem mindegyik uralkodó felelt meg a káni elvárásoknak, ezért azokat az Örök Ég megbüntette. A 15. századi Altan Tobcsi krónikában megemlítették azt, hogy az ojrát Eszen tajsi tiszteletlenül viselkedett Dzsingisz kán nyolc fehér jurtájában, ezért az Ég büntetésből megbüntette: eleredt az orra vére és hirtelen meghalt. 1548-ban Daraszun kán akart lenni, ezért imádkozott elődje jurtájában, de végül az Ég akaratából mégsem lett kán. A források feljegyezték, hogy amikor az utolsó dzsingiszida uralkodó, Ligden kán a mandzsuk elől menekülve megállt az Ordoszban, a nagykán jurtái előtt megállt és esküt tett.


Néhány kései, 17. századi mongol krónikában szerepel a nagykán emlékhelye, mint „nyolc fehér jurta”. Később a központ az „Edzsen Horoo”, vagyis a „Gazda Központja” nevet kapta. Ebben kapott helyet Dzsingisz kán és Börte nagyasszony palotája, mellette állt a többi kiemelten fontos feleség, Hulán, Jeszüj és Jeszügej asszony palotája, azok mindegyikét „Fehér Palotának” nevezték. Az itt végzendő évszakonkénti áldozatokat a mongol birodalmi korban íródott „Tíz erényű Tan Fehér Története” forrás őrizte meg. Eszerint „A tavasz utolsó, nőstény sárkány hónap 21-én Dzsingisz kán kilencvenkilenc kancáját megkötözve, fehér áldozatot hintette, ezért a tavaszi fehér nyáj ünnepét azon a napon végzik. A nyár közepén a ló havának 16-án a világ kultuszát, a széles nagy zászlót és kilencvenkilenc fehér tárgyat helyeztek el, ezért az utódok születéséért a nyári ünnepet azon a napon áldozatot végezzenek! Az ősz végső, kutya havának 12-én a hátasok lábszárát behajtják, ezért az őszi sirge ünnepet azon a napon végezzék! A tél középső, patkány havának újhold harmadikán Dzsingisz kán felszentelésének ünnepét tartották, ezért a tél kibírásának ünnepét azon a napon végezzék!”


Dzsingisz kán kultuszában az évszakonkénti áldozatokat, felajánlásokat az ősi sámánhit alapján végezték. Amikor a buddhizmus Mongóliában elterjedt, egyedül ezen a helyen hagyták érintetlenül az ősi hagyományokat, és a kánok egyedül ott hunytak szemet a véres áldozatok végzése felett. Senki sem merte a nagy ős kultuszát törvényileg megváltoztatni. A kultuszt ápoló darhan családok pedig annyira hűen őrizték Dzsingisz kán emlékét, hogy még az államvallássá tett buddhizmus sem tudta sem befolyásolni, sem megváltoztatni az ott zajló szertartások menetét. A darhanok áldozatos munkáját magasztalta B. Rincsen mongol költő, aki az 1960-as években ellátogatott az Ordoszba, és megcsodálta, hogy mennyire érintetlenül megmaradtak ott az ősi hagyományok, áldozati formák, sőt a nagykánt magasztaló himnuszok.


A 17. században még egy próbatétel állt a nyolc fehér jurta őrzői előtt. Az országban egy idegen hatalom, a mandzsu jelent meg, amely 1636-ban elfoglalta a déli mongol területeket, így az Ordoszt is. Mivel a mandzsuk szintén sámánhitűek voltak, és komolyan vették az ősök kultuszának tiszteletét, a mongolok számára engedélyezték a nagykán kultuszának ápolását, de azt szigorú ellenőrzés alá helyezték. A nyolc fehér jurta a külső-mongóliai ambanhoz tartozott. A mandzsu uralkodók évi 500 lan ezüst járandóságot engedélyezték azért, hogy a darhanok el tudják végezni az áldozatokat.


Magáról az áldozati helyről csak a 19. század végén érkeztek az első külföldi tudósítások. Először Potanin orosz kutató utazott el a helyszínre, és alapos kutatást végzett a darhanok között az ott élő legendákról, és az áldozati szertartásokról. A 19. század végétől egyre több kutató kezdett érdeklődni Dzsingisz kán kultusza iránt, többek között a burját Dzs. Ceven, a vallon Antoin Mostaert misszionárius, majd a 20. század közepétől a mongol B. Rincsen és C. Damdinszüren.

» Kulturális Antropológia - Dandzanravdzsaa tevékenysége és hagyatéka

 

Buddha Eye

Kérlek támogasd az Antropológia Könyvtárat!
(Please support the Anthropology Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Jagganath


         

                         

 

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 13-01-2013