Spirituális Ezotéria - Munkamánia: A munka nemesít?

Munkamánia
A munka nemesít?

- Workaholism -

2010.

A munkamánia általános eluralkodásáról

A Gangesz folyó partján ott ült Sziddhártha herceg. Három éve sanyargatta magát, csak azt ette, amit a szél sodort felé. Oly soványra fogyott, hogy élete merő vázzá silányult, hasán át a gerincoszlopát tapintotta. Várakozott. Már csak a remény éltette, hogy lemondó aszkézise jutalomra talál valamilyen fensőbb akarat szemében. Ekkor a folyón egy csónak tűnt fel, ahol egy mester egyik tanítványát oktatta a húr helyes hangolására:

„Ha túlságosan megfeszíted, elpattan. Ha túlságosan lazára hagyod, nem szól ékesen. A helyes mérték: a sem túl feszes, sem túl laza.”

Sziddhártha így értette meg a világ rendjét. Felhagyott hát önpusztító és értelmetlen önsanyargatásával, és a helyes közép felismerésével, a középút tanításával elérte a legnagyobb ébredést. A világ azóta, mint Buddhát, a Felébredettet ismeri. Tanítását pedig a nemes ösvény útjának nevezi.

A mai korban az ember a helyes mértéket túllépte. Túlfeszített élettempójának, túlfogyasztásának és mohó életéhségének tagadhatatlan jeleivel szinte mindenütt találkozhatunk. A mai kor embere egyszerűen nem ismeri azt a szót, hogy elég, vagy elegendő. Sőt mi több, azt a néhány még józan egyént, aki még hallgat benső természete parancsára, aki még ismeri a „közép”, a mezotész fogalmát, megveti és lenézi. Mert ők nem adják bele a „maximumot”, csak az elégségest, az elegendőt. Pedig a valódi mérték nem a maximális, hanem az optimális, a ’lehetséges’ legtöbb. Nem a mértéken felüli maximum.

Jómagam, mint spirituális létszemlélettel bíró ember, aki egyben szervezet- és humánfejlesztő tanácsadással és vállalati tréningekkel is foglalkozik, gyakran ijedséggel tapasztalom, milyen módon harapódzik el manapság a mértéktelenség nemcsak a szórakoztatás, a fogyasztás, hanem a munka világában is. Számos empirikus megfigyeléssel tudom alátámasztani, hogy a mértéktelenség korszakában, hogyan alakul ki széles körben a munkamánia, szó szerint a munkától való függőség olyan sok mai ember életében.

A menekülés tévútjai: A munkamánia születése

Minden ember alapvetően a hiány érzetével küszködik. A tápláló, és feltétel-nélkül elfogadó, szerető anyától való elszakadás után, pszichológiai értelemben minden ember alapvető hiányérzettel él. Örök és olthatatlan vágya, az elismerésre, az elfogadásra és a szeretetre irányul. Szeretetéhsége csillapíthatatlan erőként arra készteti, hogy párt vagy társat leljen, aki ismételten megadja neki az elfogadást, a szeretet és a támogatás érzetének biztos alapját. Éppen ezért minden egyed esztelen harcot vív környezetével, hogy kitűnjön mások szemében, ezáltal a többiekben kivívja az elismerés, és a hőn vágyott szeretet érzetét. Az etológia ezt dominancia-harcként ismeri. Azt a küzdelmet, ami a többiekkel vívott harc a „szeretetért”, az ellentétes nemmel való párosodás jogáért.

Bármilyen furcsa, ez a késztetés áll a munkamánia és minden munkahelyi versengés hátterében. És éppen ezért szükségszerűen, minden munkahelyen, van is munkahelyi versengés, rivalizáció. És ez természetes, mert magából az emberi természetből fakad. Az emberrel vele születik a bizonyítási vágy, hogy saját rátermettségét, kiválóságát mások előtt bizonyítsa; és ismételten, ez a párválasztási kényszerből fakad. Hiszen mindenki előnyt akar szerezni magának a potenciális párok szemében.

Ezért is különös veszélyforrás a „szinglik” helyzete a munkahelyeken, akik végletekig viszik el a munkahelyi dominancia-harcokat. Elsősorban a férfiak körében alakul ki a téves bizonyítási kényszer, amit a megfelelő közeg hiányában, a munkahelyi környezet biztosít. Ezért a hímek sokszor könnyebben esnek a munkahelyeik csapdáiba. Könnyebben válnak a hamis bizonyítási kényszer áldozatává, noha ez a nők körében is egyre gyakoribb.

A munkamánia tünetei

A téves bizonyítási kényszer és a hamis rivalizáció tükrében kialakuló életvitel vezet oda, hogy a félreirányuló szeretet-éhség az öncélú munkavégzésére irányul. Az egyén úgy érzi a munkája az egyetlen megnyilvánulási mód, amin keresztül érdemeit bizonyíthatja, ahol „eredményeket” mutathat fel. A sors iróniája, hogy az ilyen jellegű teljesítmény-kényszer sohasem hoz tartós kielégülést, és nem válik valós örömforrássá. Éppen ezért kritikus, hogy időben felismerjük magunkon a munkamánia tüneteit:

A munkamániában szenvedő ember, hivatalos munkaidő lejárta után is rendszeresen bennmarad. Mindig talál befejezetlen feladatokat, egyszerűen képtelen a befejezetlen munkát abbahagyni. Gyakran alakítja úgy feladatait, és annyi munkát vesz magára, hogy azok rendszeres és állandó túlórázásra kényszerítsék. A túlórázás élete természetes részévé válik, már fel sem tűnik neki.
Az év végére szabadnapjai kevesebb, mint felét használta el, és nem is tervezi azok felhasználását. Úgy érzi annyi munkája van, hogy nem engedheti meg magának a jogos pihenést, szabadságot.
Ha mégis kiveszi magának, akkor két nap után úgy érzi valamilyen halaszthatatlan fontos dolgot elfelejtett, csak úgy beugrik megnézni, hogy minden rendben van-e. Ilyenkor ellenállhatatlan kényszert érez, hogy munkahelyi levelezését megnézze, azokra reagáljon.
Társas kapcsolatai szinte kizárólag a munkatársakra korlátozódik. Ezek a kapcsolatok rendszerint felszínesek, mert nincs idő ezek elmélyítésére. A kollégákkal felszínes dolgokról esik csak szó, a valódi érzelmeket és benső folyamatokat nincs kivel megosztania.
A hétvégékből a szombati nap jórészt a még befejezetlen ügyek lezárásával, a vasárnap este a hétfői dolgok előkészítésével telik. A szombat esték általában az esztelen belső hiányérzet leküzdését szolgáló „társasági élet” üres óráival telik el, amelyet a legritkább esetben él meg örömmel. A vasárnap reggel a kiábrándultság, és az unalmas várakozással telik.

A munkamániás szervezet

Sajnálatos, hogy az ilyen életvitel előbb-utóbb kollektív normává, általánosan elfogadott viselkedésmintává válik. Versennyé válik, ki marad tovább a munkahelyén, „ki tesz le többet az asztalra”. A bizonyítási kényszer önpusztító és öncélú. Egész vállalatok, szervezetek esnek ennek csapdájába:

A munkamegbeszélések rendszerint a rendes munkaidő végére, vagy röviddel azelőttre kerülnek, így azok mindig belenyúlnak az estékbe, lehetetlenné téve bármi egyéb munkakörön kívüli elfoglaltságot.
Természetes, hogy nyolc óra után, az esti órákban is felhívják egymást a kollégák, hogy rövid akut munkamegbeszéléseket folytassanak.
A magánéleti elfoglaltságok (születésnapi ünnep, gyermek évzárója, stb.) nem jelenthetnek szempontot, amikor valaki ki akarja magát vonni egy munkamegbeszélésből, folyamatból.
Az egyes emberek benső kényszernek érzik, hogy levelezésükre még lefekvés előtt, késői órákban rápillantsanak. Nem ritka a hajnali munkavégzés. Nincs pihenőidő…

Ma sokan azt gondolják, hogy a fentebb leírt tünetek az általános munkavégzés természetes velejárói. Ez teljesen hamis képzet. Az ilyen mértékű munkakényszer téveszme, pszichopatológia. Nemhogy nemesít - degradál, rombol, pusztít. Általános és hamis képzet, hogy az ilyen munkavégzés mellet is létezhet a munka és a magánélet egyensúlya. Tapasztalatom azt mutatja, hogy az egyensúly ilyen módon sohasem kerül helyre. Sőt ellenkezőleg. Az ilyen kegyetlen virtus vége, mindig az egészség megbomlása, vagy a magánéleti krízis, vagy egyszerre mindkettő. Ezért is fontos a kérdés, hogy hogyan szabadulhatunk meg szervezet- és munkafüggőségünktől?

A teljes élet ígérete

A munkába-menekülés hátterében, a szeretet-éhség és a bizonyítási vágy ég. Ellentmondásos módon, pont a munkamánia lehetetleníti el, hogy ez a vágy hosszútávon beteljesülésre találjon. Sokan áldozzák életidejük tetemes részét, hogy a boldog élet reményében, pénzt keressenek, és karriert építsenek. Csak később eszmélnek rá, hogy sem pénzzel, sem karrierrel nem vásárolhatják vissza maguknak eltékozolt életidejük, vagy egészségük, boldogságuk.

Jó lenne ha mindenki ráeszmélne, az élet valódi színtere ezermilliószor sokkal nagyobb, mint egy bármennyire is tágas munkahelyi környezet. Hiszen az élet, csak a maga teljességében lehet tökéletes. És ez a teljesség abban az életérzésben keresendő, amit a boldogság jelent. A boldogságnak pedig semmi köze a mások előtti bizonyítás-kényszerhez, vagy a beszűkült szervezet-függőséghez. A boldogság, a szabadság előcsarnoka, ahol nincs megbánás, vagy lemondás, vagy kényszer. Ezért munkánk akkor nemesíti lelkünk, és csak akkor cselekszünk helyesen, ha munkavégzésünk nem lépi át a maga mértékét. Ha pontosan csak annyi, amit lelkünk mélyén magunk számára elegendőnek érzünk. Ebben pedig van felelősségünk: tudnunk kell elengedni, tudnunk kell lazítani; és ha kell, tudnunk kell megfeszülni is. Így lelhetünk rá a középút tanítására, amely időtlen idők óta figyelmeztet a boldog élethez vezető egyetlen valód ösvény örök valóságára…

» Ezotéria - Stressz - A gond-viselés lélektana
» Ezotéria - Ambíció - Hírnév bármi áron
» Ezotéria - A bizalmas pénz

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Munkamánia A munka nemesít?

Munkamánia
A munka nemesít?