"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         spiritualism banner

         
 

[« vissza ]

[ » Spirituális Ezotéria Könyvtár « ]

[ előre »]

   

Tarr Bence László

Értékes Értéktelenség

- Precious Worthless -

2011.

Talán zavarba ejtő az a tény, hogy a világ legdrágább festménye Jackson Pollock: No.5 elnevezésű képe. 2006 novemberében cserélt gazdát 140 millió dollárért. Talán még zavarba ejtőbb, ha a képet meg is nézzük. Ehhez képest Renoir a maga 135 millió dolláros „árával” csak az ötödik helyet, Picasso a hatodik helyet foglalja el 104 millió dollárral.

Aminek nincs „ára”, annak értéke sincs – szól a híres mondás. És valóban oda jutott modern társadalmunk, hogy az ár, sokak szemében egyben kikerülhetetlen értékmérő is lett egyben. A misztikus „pénz” mágiája valami olyan bűvöletet hozott erre a világra, hogy sokan megbabonázva a számok hamis varázsától, azt hiszik általa egyben érték is teremtődik. Jó ha tudjuk ez egyáltalán nem így van.

dot

Pénz és Érték

A filozófusok évezredek óta vizsgálják mit jelent az „érték” fogalma. Ez pedig egyáltalán nem gazdasági, sokkal inkább morális fogalom. Bárki aki megkérdőjelezné ezt, tegye fel magának az egyszerű kérdést: mennyit ér egy emberélet? Ha a saját gyermekeink életére gondolunk, mindenki tudja, érzi, nincs a földön olyan pénznem, ami ezt számokban kifejezhetné. Mondjuk is gyakran, hogy „miden pénzt megér”. Az emberéletnek nincs, és nem is lehet „ára”, csak értéke van. Ez pénzben nem kifejezhető.

A számunkra valódi értéket képviselő dolgok, pénzben nem mérhetők. Nagymamánk ránk hagyott imakönyve, vagy a nagypapa pipagyűjteménye csak és egyedül nekünk pótolhatatlan, felbecsülhetetlen. Mégis zavarba jövünk amikor meg kell magyaráznunk miért olyan fontos, és pótolhatatlan mindez nekünk. Miért van, hogy mai értéken, az  1962-es amerikai turnéján 713 millió dollárért biztosították a Mona Lisát? Valóban pénzben mérhető egy műalkotás értéke, vagy szüleink szeretete, az általuk ránk hagyott „örökség”? A választ bizonnyal tudja és érzi mindenki: nincs az a „pénz”.

dot

Az érték belülről fakad

Hogy kinek mi képvisel értéket, bizonnyal relatív. Talán ezt tükrözik a szabad piacon látható árak is, hiszen ma egy farmernadrágot lehet három és háromszázezer forintért is kapni. A százszoros szorzót pedig nem a nadrág minősége, hanem a vásárló mentális képzetei teszik. A különbség nem az „áruból”, hanem belsőnkben megélt különbségből fakad. Az érték mindig a bensőnkből születik, abból a bizonyosságból, hogy amit kívül megtestesülni látunk, számunkra valami érthetetlen varázslat által „értékessé” válik. Megtestesít, kézzel foghatóvá tesz valamit, amit mi mindezidáig a bensőnkben őriztünk. Manifesztálja, formába önti mindazt a bensőt, ami addig csak és kizárólag bennünk lakozott.

Minden ember érzi annak a kényszerét, hogy a benne őrzött értékeket valahogy kifejezze, kívülre helyezze. És bármennyire is furcsa, ebben a lelki „szülésben” segíti az embereket a „pénz”, ami valamiféle egyetemes érték-egyenesként, segít összehasonlíthatóvá tenni számunkra a világban megnyilvánuló dolgokat. Igaz vagy hamis módon, de legalább „számot ad” arról, hogy egy közös megegyezésekre épülő világban mi számít „értékesnek” és mi nem.

Az alábbi festmény a világ legértékesebb képe:
Jackson Pollock "No.5" elnevezésű képe.
140 millió dollárt „ér”.

Pollock No5.

dot

Értékes értéktelenség

Ma meglepő dolgok kerülnek „sok pénzbe”. Átmeneti fogyasztási cikkek, amik pár éven belül teljesen elértéktelenednek: kocsik, mobiltelefonok, televíziók, szórakoztató elektronikai termékek. Anyagi javak, jogok, tulajdontárgyak - a tárgyiasult értékek átmeneti fokmérői. Ki venne meg ma egy 50 éves televíziót vagy autót? Néhány gyűjtő, aki szenvedélyes módon pont ebben látja az „értéket”. Egyébként használhatatlan vacak minden múltbéli eszköz és tárgy – legfeljebb ritkasága az érték. A puszta tény, hogy kevés van belőle. Mégis sokan ebben látják saját értékrendjük zálogát. „Az vagy amit birtokolsz”, szól a hamis júdás-rigmus. Birtokolni hosszú távon semmiféle külső tárgyat nem lehet.

 

Mégis a fogyasztásra, a vásárlásra, a cuccolásra késztet minden. Hogy értéktelen csecse-becsék, talmi bizsuk üveggolyó-csillogása ragyogja körül személyünk. És otthonunkban egyre gyűlik a halott hulladék, egyre több és több értéktelenedő tárgy vesz bennünket körül, mire eszmélünk erre a tébolyra! Otthonunk csupa kidobandó kacattal teli – amire remélhetőleg még éber óránkon eszmélünk.

dot

abstratct art

A valódi érték

Ha életük végén lévő idős embereket kérdezünk, mit visznek majd magukkal, soha még egyetlen ember sem mondta, hogy örül a svájci órájának, vagy a garázsban álló Mercédeszének, bankszámláján összegyűlt megtakarításának. Viszont örömmel beszél mindenki szerelméről, gyermekeiről, emberi kapcsolatairól. A pénz szóba sem kerül.

Ami a beszéd tárgya az mindaz az érték, amit élete során az egyén megteremtett és ez sohasem a „pénz”, sem annak pénzben kifejezett értéke. Az élete végére mindenki bölcsebb belátás birtokosa lesz, hogy hol van az ember valódi kincse, vagyona. Barátságokban, szeretetben, boldogságban. Az emberi kapcsolatok minőségében, amit élete során másokkal ápolt.

Ez az egyetlen igazi érték. Még a tudás és a bölcsesség sem mérhető ezekhez, hiszen ha nincs kivel megosztani mindazt a felismerést, amire egy ember jutott, semmi értelme bölcselkedni. Ezért a bölcselkedés sem privát önkielégítés, hanem a szellemi gyakorlás közösségi formája, amely akkor nyer értelmet, ha másokkal is megosztják.

dot

A pénz teremtő ereje

A „Kacsamesékben”, Dagobert bácsi szó szerint a saját pénzében fürdik. Ide-oda úszkál mérhetetlen vagyonában. Apró fémpénzek, metál korongok tengerében kartempózik. De ő is tudja, ha nem lenne három unokája, akikkel szabadon kalandozhat a világban, élete céltalan és értelmetlen lenne, vagyona hiábavaló.

A pénz nem cél, hanem eszköz. Segítség ahhoz, hogy az általunk értékesnek tartott célt megvalósítsuk. Akinek van valódi célja, amit önmaga számára értékesnek talál, annak mindig lesz pénze is, hogy célját megvalósítsa. Mert a keze ügyébe kerülő minden garas ezt szolgálja majd. A világ a céltudatos embereket szereti, és Fortuna, a szerencse istennője azokat támogatja, akik értékteremtő módon léteznek ebben a világban.

Akik úgy érzik nincs elég pénzük, tegyék fel magukban a kérdést: van-e szilárd célom ami felé életemet terelni szeretném? Tudom-e mit szolgál életem ezen a Földön? Milyen értékkel szeretném gazdagítani környezetemet, és a világot amiben élek? Ha ezekre a kérdésekre megtaláljuk magunkban a választ, akkor a „pénz”, a lehetőség  is megérkezik hozzá. Ha valaki azonban pont fordítva akarja ezt, és csak azt mondogatja magában: pénz kell, pénz kell – a várva várt segítség sohasem érkezik meg. Mert a világot szellemi energiák mozgatják,és azok hatják át egészen. A pénz azokhoz áramlik, akik tevékeny módon alkotó erővel formálni kívánják azt. Ha vagyont szeretnénk, felejtsük el magát a „pénzt”, és az értékre koncentráljunk, amit teremteni kívánunk a világban. Meglátjuk, ha számunkra valóban értékes, amit tenni kívánunk, ha legbensőbb meggyőződésünkből születik, a világ is annak látja majd.

Ezért is van, hogy csak a magukat becsülni tudó és értékesnek látó embereket látja és tudja annak a világ. Ezért magunk önértékelésén dolgozzunk elsőnek. Lássuk és tudjuk magunkat értékesnek, hogy a világ is annak láthasson és tudjon bennünket. És akkor meglátjuk ennek az értékteremtésnek az eredményeként megérkezik minden segítség, támogató erő, hogy világra hozhassuk bensőnk valódi kincseit.

dot

» Ezotéria - A bizalmas pénz
» Ezotéria - Ambíció - Hírnév bármi áron

Light

line

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

line

Scarabeus

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

 

         

spiritualism banner                         

Web Matrix

line

anthropology | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | thelemagick | philosophy | religion | spiritualism | poetry | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

line

Last updated: 21-12-2021

privacy policy | terms of service