A radikális dzogcsen egyik ősforrása, a "Hatalmas Garuda lebegése", Vairócsana „öt korábbi fordítása” (tib. snga ’gyur lnga) közé tartozik. Ezek voltak a legelső tibeti dzogcsen szövegek. A hagyomány szerint Vairócsana szerezte be őket Uddijánában, majd Lhaszába vitte, hogy átadja Tri Szongdecen királynak és udvarának. Nehogy útközben illetéktelen kezekbe kerüljenek, kecsketejjel, fehér selyemre írta le e szövegeket, amelyek így csak hő hatására váltak olvashatóvá.
Ilyesfaja titkosításra manapság már་ nincs szükség, mivel e szövegek önmaguktól is titkosak. Ellenállnak a leegyszerűsítő értelmezéseknek, és valódi jelentésük csak a közvetlen tapasztalás fényében tárul fel. Ez viszont mindenkinek mindig egyformán aktuális.
Az öt szöveg mindegyike a tiszta tudat (szkt. bódhicsitta) természetébe ad beavatást. Azt tanítják, hogy e tudat közvetlenül a tapasztalásban van jelen, sehol másutt nem található.
A "Hatalmas Garuda" azt emeli ki, hogy az eléréséhez semmit sem kell tennünk. A tiszta tudat mindig egyformán jelen van, még ha nem is vesszük észre. Nem törekedhetünk rá, mivel akkor – legalábbis látszólag – elveszítjük. A kötetlen dzogcsen ösvény ezért nem valamiféle cél elérésére, hanem a jelenpillanat teljes átélésére irányul. Az atijóga gyakorlója ezt épp oly könnyedén, erőfeszítésmentesen teszi, mint ahogy a Hatalmas Garuda lebeg fenn az égen. A térhez és időhöz kötött elképzeléseket túlszárnyalva, a tudat fogalommentes lényegével azonosul. Az erőfeszítés nélküli gyakorlás ösvényén a saját eredeti állapotába talál vissza.
A "Hatalmas Garuda" huszonhét versszaka mind ezt a célt szolgálja. A fordítás és a kommentár eredeti tibeti szövegek alapján készült. A harminckét oldalas PDF dokumentumban a mű huszonhét szakaszát sorszámmal és címmel láttam el. A szakasz tibeti szövege alatt a fordítás, majd a magyarázat következik.
Az alábbiakban az első szakasz olvasható:
1. A kötetlen tapasztalás ösvénye
A kötetlenség mezeje, mely megfoghatatlan, mint a tér,
Az eltárgyiasítás és értelmezés nélküli tapasztalás ösvénye.
A tapasztalás teste nem más, mint a gondolat,
Ami a felemás törekvés és szemlélődés tárgya;
A nem fogalmi jelentudatosság mindenben jelen van.
Az első szakasz, a téma bemutatása, gyakorlatilag a mű egész tartalmát magában foglalja.
A dzogcsen jógi kötetlen, erőfeszítésmentes ösvénye a tapasztalás közege (szkt. dharmadhátu), amelynek nincsenek megfogható tulajdonságai. Olyan, mint a tér, amely a négy fogalmi szélsőség egyikével sem jellemezhető. [1] Mégsem kietlen űr, hanem tudatos jelenlét: lényegében maga a tiszta tudat (szkt. bódhicsitta): A tiszta tudatlényegiség a természetes jelenlét valósága, mindannyiunk valósága – maga az itt-és-most, amely mindenben megmutatkozik.
Ezt a tapasztalási mezőt – a jelentudatosság közegét – semmilyen formában nem lehet megragadni és eltárgyiasítani: Nehéz felfogni a maga mivoltában, és nem korlátozódik a megismerés tárgyaira, mivel elválaszthatatlan a tiszta tudat alanyiságától. Az út maga ez a kettősség nélküli tapasztalás, amelyet nem lehet az alacsonyabb rangú irányzatok fogalmai [2] szerint értelmezni: A tiszta tudat lényegében elgondolhatatlan, s ezért a Teljes Tökéletesség követője mentes a megvilágosodás elérésére vonatkozó elképzelésektől. Mivel a cél elképzelhetetlen, nem törekszik semmire.
Az eltárgyiasíthatatlan és értelmezhetetlen tapasztalás tudatában maguktól megszűnnek az ösvénnyel kapcsolatos gondolatok: Éppen ez az önkéntelenül fellépő, teljes fogalommentesség a magasabb értelemben vett ösvény, melynek nincsenek fokozatai. Mivel a fejlődés is csupán fogalom, ezen az ösvényen nem lehet fokozatosan haladni. Ez a kezdet nélküli természetes állapotban való jelenlét időtlen „ösvénye”. Ahogy a Legmagasabb csúcs tantrájában áll:
Ez Szamantabhadra, az Ősbuddha egységes közege,
A teljes tisztaság ösvénye, a felszabadító buddhatudat;
A dzogcsen jógi haladástól mentes, kötetlen ösvénye,
Önkéntelen tökéletesség, a kezdettelen tapasztalás tere.
A fokozatos ösvények követői ezzel szemben elképzelt célokat tűznek ki maguk elé: A „balgák” el nem ért célok majdani elérésére sóvárognak, és a három kapu – test, beszéd, tudat – erényes tulajdonságainak elsajátításával megtisztulásra, megszabadulásra, és végső soron teljes megvilágosodásra törekednek. Úgy vélik, hogy a cél a megszüntetés, megtisztítás vagy átalakítás ösvényének végeredményeként valósul meg, és kiszámított lépéseket tesznek az elérésére.
Az ilyesfajta törekvés azonban felemás, mivel csupán a tudat tárgyainak fogalmi – avagy gondolatbéli – megkülönböztetésére irányul. Úgy hiszik, hogy a fogalommentes tapasztalástestet (szkt. dharmakája) csak a gondolatok felszámolásával lehet elérni. Ez azonban téves elképzelés: A szemlélődés tárgyának tekintett fogalommentes jelenlét, amely a természetes gondolatok ellenszerek és elemzés általi megszüntetésével és kiküszöbölésével a kettősség nélküli végső valóságra szegeződik, célirányos fogalmisággal terhelt, s ezért nem látja a tapasztalástestet, amely nem más, mint önmaga. Miközben a tudat megkülönböztetésekre és elképzelt megvilágosodásra törekszik, nem ismeri fel a saját természetét, amely még a fogalmiságban is benne van: A tapasztalás teste nem a tudat e megtévesztő megnyilvánulásaitól különálló, azoknál magasabb rendű, másik valóság, mivel azok lényegi valója maga a tapasztalástest. A tiszta tudat nem a gondolatokon kívül, hanem azok ürességében található: Mivel a megtévesztő megnyilvánulás is tudat, a tudatnak pedig nincs saját lényege, a gondolatoknak sincs saját természetük.
Ennélfogva minden tárgyi megnyilvánulás és felmerülő gondolat a természeténél fogva tiszta fény; a jelentudatosság világlása. A fogalommentes tapasztalástest mindig mindenben ugyanúgy benne van. Éppen ezért keresni sem kell:
A jelentudatosság minden tapasztalat voltaképpeni forrása. Ötféle sajátossággal bír, [3] de nincs oka és feltétele. A tudatfolyamatoktól, valamint születéstől és haláltól függetlenül, mindenkor magától világlik – tehát eleve jelen van – ezért nem elérhető. Nincs saját megjelenési formája, de mindig mindenben megnyilvánul anélkül, hogy magyarázatok alapján el lehetne képzelni, fel lehetne fogni és észben lehetne tartani. A mindentudó elmélyülésben, a tapasztalás természetes világosságban van jelen.
